TÁFELSPICC – A Bécsi Konyha és a tányérhús története

image_start (1)TAFELSPITZ (ejtsd: táfelspicc; magyar megfelelője: tányérhús) – A táfelspicc, vagyis a tányérhús mifelénk is jól ismert, az ínyencek körében pedig valósággal szent fogalom. Krúdy Gyulának a nagy gazdasági világválság (1933) alatt kelt sorai szerint „A tányérhús nem más, mint korán feltett „tehénhús”, az első főzet levessel, zöldséggel, mikor még csak a répafélék puhák, ám a burgonyák a levesben, de a kalarábék, a vöröshagymák nincsenek még kellően átfőve. De a kel levele, bimbója, a zeller már igen jó a leveshús mellé,

(tovább…)

TÖKÉLETES RIZS – Minden, amit a rizsfőzésről tudni akartál!

Tökéletes főtt rizsA TÖKÉLETES FŐTT RIZS  –  A rizs a Föld népességének fele számára alapélelmiszer és az olyan országokban, mint Kambodzsa, vagy Banglades a napi energiabevitel háromnegyedét adja. A rizs (Oryza sativa) az indiai szubkontinensen, Észak-Indokínában és Dél-Kínában is őshonos és vélhetőleg egymástól függetlenül, több helyen is háziasították. A rövidszemű változatok háziasítására valamikor i.e. 7000 körül, a Jangce folyó völgyében, Kínában kerülhetett sor, a hosszúszemű változatokat pedig valamivel

(tovább…)

HALLOWEEN – Mindenszentek estéje (október 31.)

free vintage printable - HAPPY HALLOWEENHALLOWEEN – Az angol (skót) nyelvű Halloween az „All Hallow’s Even” szavakból lett azzá, ami. Az „All Hallow’s Even” jelentése „Mindenszentek estéje”. A Halloween és a Mindenszentek ünneplése között én sok ellentmondást nem látok, ezért a magam részéről nem is tépelődöm az amúgy is feleslegesnek tetsző, „Miért az amerikai Halloween? Miért nem a magyar Mindenszentek?” kérdésen. (Hozzáteszem, eddig sem tépelődtem.) Mindenszentekkor elmegyek én is a temetőbe, és gyertyát gyújtok, emlékezem, ami nem zárja ki,

(tovább…)

LUDASKÁSA – a ludaskása története, a jó ludaskása készítése

LUDASKÁSA – azt hinné az ember, hogy ami egyszerű, és otthon készítve jó, az étteremben még jobb kell, hogy legyen, de ez nem így van. Példa rá a húsleves, aminél, ha jót akar enni az ember, legjobban teszi, ha főz magának, és ilyen a ludaskása is, családi kötelékben a jó libalevessel. Évek óta minden Márton-nap környéki libamenüben a ludaskása az, amely nálam a legnagyobb figyelmet kivívja. Egy-egy ritka kivételtől eltekintve nem volt szerencsém jó ludaskását enni. Bosszantóan lelketlenül készített imitációkat azonban annál inkább.

(tovább…)