VINAGORA 2011 – Villányi kirándulás (Csányi, Tiffán, Gere)

A VINAGORA 2011 Nemzetközi Borverseny zsűrijébe kaptam meghívást, amiről be is számoltam. Június 18-án szombaton, déltájban meg is érkeztem Pécsre a Corso Hotelba, ahol a verseny, az 501 tétel értékelése már napok óta zajlott. Korai érkezésem egyik oka volt, hogy részt akartam venni a borverseny zsűrijének szervezett szombati villányi kiránduláson, ahol a Csányi, Tiffán és Gere Pincészeteket látogattuk meg és végül a Mandula Étteremben (Villány) vacsoráztunk.

(tovább…)

MAUL ZSOLT – Villány, Európa

www.foodandwine.huMAUL ZSOLT (Villány) már ismert a borkedvelők, különösképpen a villányi bort kedvelők körében. Ezután a mondat után klasszikusan most annak kellene következnie, hogy én már mióta is ismerem, s becsülöm őt, sőt, én már akkor megláttam benne a tálentumot, amikor még senki más, de bevallom, hogy ez sajnos egyáltalán nem így történt, bár jó lett volna, mert olyan borászról van szó, akinek a nevét hamar szárnyra kaphatja a hírnév.

(tovább…)

A Nagyalföld gasztronómiájáról

MOST PÉLDÁUL nekem valami olyasmire volna gusztusom, ami a villásreggeliből maradt. Csak egy kis porció székelygulyás, teszem azt. Vagy valami kispörkölt, de zsírosan, levesesen. Nem bánnám, ha egy csipetnyi gulyásmaradék volna a konyhán délelőttről, persze csontos húsokkal, húslevessel felöntve, némi zöldséggel, esetleg egy velős konccal. Csak pájslit ne ajánljon nekem, János, mert az csak frissen jó.”

(tovább…)

BOLLITO MISTO – a tányérhús művészete

Bollito misto, Forrás: prositpiemonte.itA BOLLITO MISTO igen egyszerű, ám ízletes észak-itáliai étel, egyfajta olasz tányérhús. Piemont is híres erről az ételről (Bollito misto alla Piemontese). A mai is élő legenda szerint az étel oly finom, hogy az 1800-as évek végén az olasz koronaherceg, Vittorio Emanuele a barátaival együtt gyakran kereste fel Moncalvo városkáját, hogy elfogyasszon egy csodás piemonti  bollito mistot.

(tovább…)

Gasztronómiai trendek, magyar konyha 2010

pontiac Bonneville 1958, Forrás: wparena.comA NATIONAL Restaurant Association (NRA) szokásos éves felmérésén 2009 végén mintegy 1854 séfet, az  American Culinary Federation tagjait  kérdezte meg  arról, hogy mit is gondolnak az idei év éttermi trendjeiről. Az American Culinary Fedaration 22.000 tagja közül a „What’s Hot in 2010” felmérésben 1854 séf 215 pontban sorolta  fel a 2010-re sejtett trend elképzeléseit .

(tovább…)