Kuthi Csaba: Az ezerkettedik recept meséje

keep-calm-and-love-letso-2KUTHI CSABA (Tállya) lecsóról szóló írása már vagy két esztendeje vár a (posta)fiókomban arra, hogy történjen vele valami. Eddig derekasan ellenálltam. Nem Csaba miatt. Most viszont, hogy több a teendőm, mint a rendelkezésre álló időm, úgy döntöttem, mégiscsak közzéteszem az „Az ezerkettedik recept meséje” című írást, aztán majd mindenki eldönti, hogy tetszik-e, vagy sem, ahogy azt egyébként is tenné, függetlenül attól, hogy írom-e, vagy sem. (a szerk. – Csíki S.)

(tovább…)

A LEVES – Kuthi Csaba irodalmi fűszerezésű emlékezései

imagesA LEVES – Irodalmi fűszerezésű emlékezések a boldog időkre, amikor még jó volt a gyomrunk, sőt minden egyéb is, kezdi az írását a levesről Kuthi Csaba, majd így folytatja: Az étkek eleje! Legalábbis a mifelénk megszokott és régóta élvezett kulináris kultúrában. Vannak persze másféle étkezési kultúrák (nem is akármilyenek), ahol ez a sorrend fordított. Az sem rossz, de a hazait már megszoktuk és jobban szeretjük.

(tovább…)

MICHELIN CSILLAGOS – Costes, Onyx és BORKONYHA (2014)

9782067189041MICHELIN CSILLAGOS étterem lett a Borkonyha is. A Costes és az Onyx után a harmadik Michelin csillagos étterem a fővárosban a Borkonyha, Sárközi Ákos séffel az élén. Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán tulajdonosok így vallanak az étterem honlapján: „A Borkonyha nyitása több mint egy évtizedes álom volt. Bár szakmai utunk a Mágnáskert után kettévált a Bortársaság és a Bock Bisztró irányába, baráti és családi kötődésünk révén nem volt kérdés, ha lehetőségünk lesz közösen, nyitunk éttermet. Működésében egy francia bisztró és egy mai magyar kortárs családi étterem

(tovább…)

MÁD@MÁK – mádi borok a MÁK Bisztróban (2014)

Mizsei J+ínosMÁD@MÁK – 2014. február negyedikétől két héten át a mádi boroké lesz a főszerep a MÁK-ban. A tavalyi MÁD@MÁK hét sikerén felbuzdulva a MÁK Bisztró csapata hagyományteremtő szándékkal, idén is megrendezi az eseményt. Idén a tavalyinál szélesebb mádi bor repertoárt vonultat fel a MÁK csapata és a Mádi Kör. Szepsy István vezetésével a Mádi Kör tagjai idén is különleges tételeket ajánlanak a MÁD@MÁK programhoz a MÁK vendégeinek. Az esemény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a mádi terroir kiemelkedő értékeire, és szélesebb körrel megismertesse azokat a borokat, amikre méltán lehetünk büszkék, hiszen a világon bárhol megállják a helyüket.

(tovább…)

MVI GÁLAEST 2013 – MVI Gálaest képekben

1451402 10200254716250026 683534566 nAZ MVI (Magyar Vendéglátók Ipartestülete) idei (2013) gálaestjére Disznóölő Szent András neve napján, november 30-án, Mezőkövesden, a Balneo Hotel Zsóri Thermal & Wellness szállodában került sor. Az MVI az idei Gálaestjét a legendás Gundel Károly munkásságának ajánlja. A gálaesten az elmúlt évtizedek és a jelen vezető chefjei párban készítették el a Gundelek korát idéző ételeket.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.