VINCZE BÉLA MÁSKÉNT – Syrah, Cabernet franc 2009

img6VINCZE BÉLA borai mindig némi bizonytalanságot keltenek bennem. Nem másért, csak mert tetszenek. Újra bort küldött, kíváncsi türelmetlenséggel várva a véleményt, miközben persze tudja, hogy amit csinált annak jónak kell lennie. Muszáj tetszenie, de teljesen biztos ebben mégsem lehet soha. Most Blauburger, Cabernet franc és Syrah került a csomagba. A borokat időben eltolva, közel egy hónapon belül kóstoltam, ám az élmény és benyomások, az „eszmei mondanivaló” megmaradtak, mert számomra inkább akad itt eszmei mondanivaló, mint az, ami a

(tovább…)

DEMETER ENDRE – a Junibor díjazottja 2011

Demeter Endre pincébenTELJESEN VÉLETLEN egybeesés, hogy Bakos Zoltán fotós barátom éppen aznap hozott egy palack Demeter féle 2009-es Tokaji Furmintot, amikor Tóth Adrienn (Vinoport) elküldte a Junibor sajtóanyagát, amely szerint a Junibor Egyesület tagjainak szavazatai alapján éppen ez a bor, a Demetervin pincészet 2009-es száraz Furmintja lett a JuniWine. „A bor a Tokaj-hegyaljai Mádról származik, és a világörökség részét képező település termőhelyi adottságait fejezi ki.. A vulkáni talaj adta karaktert a korlátozott terhelés és a kíméletes feldolgozás egyaránt segít bemutatni.” – szól a bor jellemzése.

(tovább…)

BORKÓSTOLÓ VAKSÖTÉTBEN – kóstoló vakokkal

DSC 4050 MR Braille1VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK voltak hivatalosak a Várba, a Szentháromság tér 6. szám alá, ahol a Borfesztivál a Budai Várban 2011 részeként kóstolót rendeztek. Vakok és gyengénlátók, és a Magyar Borok Házának koromsötét pincéjében egytucatnyi borral foglalkozó újságíró kóstolt. A program példamutató. Örömet és új ismereteket hozott a vakoknak, ám mi, látók is új tapasztalatokkal gazdagodtunk, s még el is csodálkozhattunk a kóstoló másságán.

(tovább…)

DEMETER GONDOLATOK – beszélgetés a borkritikáról

palackDEMETER CSABA egri borász a közelmúltban egy beszélgetésre invitálta a közönséget a borkritikáról. Valahogy úgy hozták az elmúlt hetek, hogy villányi borőr létemre mostanában leginkább egri borászok, mint Vincze Béla és Pók Tamás, borait kóstolom, akik – a véleményemre is kíváncsian – bort küldtek. Hamarosan le is írom, mit gondolok a boraikról, s talán még főzök is mellé valamit, ami jól passzol.

(tovább…)

A TOKAJI LÖSZ ARCAI – borkóstoló

Másolat DSC ++3172B LEGLI 0408ÖRVENDETESEN SZAPORODNAK a boros rendezvények. Szeptember második hetében – a budavári Borfesztiválhoz is csatlakozva – már egymást érik a lusta nyár utáni izgalmasabbnál izgalmasabb borkóstolók. A Vinoport ezúttal 11 tokaji pincészet borkóstolóját szervezi meg azzal a céllal, hogy Tokaj-hegyalja lösztalajainak borra ható különlegességét is megismertessék. Ez az a kivételes élethelyzet amikor az oktatás és az élvezet a rousseau-i ideák szerinti harmóniában születik világra.

(tovább…)

ÉV PINCÉSZETE 2011 – Thummerer Pincészet

P9010015AZ ÉV PINCÉSZETE 2011 címet a noszvaji Thummerer Pincészet nyerte el. Az oklevelet, emlékplakettet és vándordíjat szeptember elsején adták át Noszvajon. Az „Év Pincészete” cím egyébiránt egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét díjazza, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért a legtöbbet tette abban az évben.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.