AZ ÖKÖR SÚLYA – avagy a nép (a szakértők) hangja

Francis GaltonA NÉP HANGJA – A Nature 1907. márciusi 7-ei számában „Vox populi” (A nép hangja) címmel Darwin unokatestvérének, Sir Francis Galtonnak jelent meg egy írása. A szerző beszámol a Nyugat-Angliai Vágóállat és Baromfi Kiállításon megrendezett súlybecslő versenyről, melyen 787 nevező, hentes és farmer becsülte meg a kiválasztott élő ökör vágás utáni súlyát. Francis Galton megdöbbenésére, a becslések átlaga csupán 0,70 százalékkal tért el a levágott ökör mért súlyánál. Az igazán meglepő mégis az volt, hogy a becslések átlaga az egyedi becslések mindegyikénél közelebb került a valós értékhez. Egy, a Nature-ben megjelent (1907) olvasói levél szerzője hívta fel rá először a figyelmet, hogy a

(tovább…)

MÁRTON NAPI BORFESZTIVÁL – Hotel Gellért, november 9-12.

marton napi borfesztival a gellertben 2017MÁRTON NAPI BORFESZTIVÁL 2017 Mit hoz ki a bűvös 7-esből a Gellért? Széll Tamás, aki bebizonyította a világnak, hogy a magyar szakácsok is művészi szinten mozognak “Kulináriában”, a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiválján mutatja meg a fine dining rejtelmeit, de ott lesznek a Gerbeaud, Gundel, Gellért aranyhármas séfjei is, folyik majd a bor és habzik a sör, csak győzzük meginni. Mindez november 9-12. között. Hét éves lett Budapest legizgalmasabb Márton-napi programja, mely évről évre új és újabb tematika köré épül, és az elmúlt években rendre telt házat

(tovább…)

ÉV BORTERMELŐJE 2017 – Az év bortermelője 2017 jelöltjei

azev bortermeloje macaron evszam nelkulAZ ÉV BORTERMELŐJE 2017 – Generációk és borvidékek nemes küzdelmére számíthatunk az idei Év Bortermelője Magyarországon díj döntőjében, ahol szavazatazonosság miatt a megszokott öt helyett hatan is versenyben vannak hazánk legrangosabb borászati elismeréséért. 27. alkalommal mozgósította a Magyar Bor Akadémia a szőlész-borász és a vendéglátó szakma elitjét, hogy nevezzék meg az Év Bortermelője díjra legérdemesebbeket. A több, mint 600 megszólított borász,

(tovább…)

VERITAS WINEBAR – Új borbár nyílt a Dohány utcában (2017)

22791766 10207814189392130 7124189834370468060 oVERITAS WINEBAR – Szeptemberben megnyílt Budapest legújabb és legnagyobb borbárja, a Veritas Winebar. A Dohány utcában, a körút szomszédságában lévő vendéglátóhely mind ital- és ételválasztékában, mind belsőépítészeti megoldásaiban egyedi színfoltja lett a pesti borbár világnak. A kétszintes, lazán elegáns, stílusos tér Csap Viktor tervező munkája. Eklektikus, klasszikus,

(tovább…)

PEZSGŐ KÓSTOLÓ – a DiVino Gozsduban

22770747 10207818203652484 5727618246687676429 oPEZSGŐKÓSTOLÓ – Válogatott magyar és külföldi tételek sétálókóstolója volt a DiVino Gozsduban! A pezsgőkóstolón a DiVinoban kapható pezsgőket kóstolhattuk a következőktől: Demeter Endre, Hernyák Tomi, Homola Pincészet, Sauska, Bor és Más, Frittmann Peti. A kóstoltak között olyan különlegességek is akadtak, mint Hernyák Tomi kísérleti tétele, vagy egy-egy francia Antech, illetve Taittinger tétel!

(tovább…)

IDEÁLIS ALKOHOLTARTALOM – Borok ideális alkoholtartalma?

5014c9 8506b23b58b7403786d1fd51e6f55781 mv2ALKOHOLTARTALOM – Az alkohol és víz aránya hatással van arra is, hogy milyen aroma molekulákat fogjuk érzékelni. A magasabb (hidrofób) alkoholtartalommal több hidrofil karakterű aroma molekula szabadulhat ki a borból, ezért ezeket intenzívebben érzékelhetjük. Az alacsony, vagy nulla alkoholtartalom a kevésbé hidrofil karakterű aroma molekulák szökésének kedvez, mint azt egy korábbi írásomban is olvashatjátok.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.