ROYAL REJTÉLY – játék és vacsora a Corinthia Hotelban

PA110102REJTÉLY A ROYALBAN, pontosabban, (vagy nem is pontosabban) a Corinthia Hotel Budapestben, amit a Magyar Bor Akadémia gálaebédjei okán is megkedveltem. A Royal most más jellegű, már-már kulturális programot indított. A „Rejtély a Royalban” szavakkal hirdetett esemény a vacsorát, ételt, bort, társasági együttlétet ötvözi a játékkal. Ennek során az előétel és főétel után könnyű sétát teszünk az elegáns szállodában, keresve az elrejtett feladatleírás szerint megfejtésül szolgáló információkat.

(tovább…)

FEHÉRVÁRI BORMUSTRA – minden szempontból magyar

IMG 1722AZ I. FEHÉRVÁRI BORMUSTRA jó elképzelés volt, jó kezdeményezés, szükséges és hiánypótló. Érdeklődött is az ország borásztársadalma és sokan megjelentek Székesfehérváron, ahová a rendezvény már csak azért is kerülhetett, mert Kertész Zoltán, a Bormustra (egyik) szervezője, akinek etyeki borai egyre több elismerést vívnak ki, történetesen fehérvári. Amúgy, úgy tűnik, hogy a városnak még időre van szüksége és ismerkednie, barátkoznia szükséges azzal is, hogy hirtelenjében egy országos érdeklődésre számot tartó boros rendezvény jelent meg náluk.

(tovább…)

BORVACSORA – a Symbolban (Vinatus Pince, Villány)

how to growA VINATUS PINCE borvacsorája lesz a Symbolban, sztárokkal, 2012. október 18-án, csütörtökön. A rendezvény neve Swing&Bor, ami „több, mint egy borvacsora” ígéri a beharangozó. Bosznai Károly barátom megkért, hogy segítsek, és tegyem közhírré az eseményt, amin ráadásul én is ott leszek, mert kíváncsivá tett. Így írnak: „Szeretne a gasztro-történelem részese lenni? Most itt az alkalom… Borvacsora sztárokkal.”

(tovább…)

BIARRITZ BORVACSORA – Légli Ottó boraival

P9190002LÉGLI OTTÓ boraira komponált borvacsora volt a Biarritz Étteremben, s Ambrus Lajos író barátommal, hivatalosak voltunk mi is. A békebeli lipótvárosi hangulatot, a közönséget, a “stammgasztok” éttermet felemelő és jó hírét közvetítő szerepét éppen a Biarritz kapcsán emlegettem már többször is. A Biarritz még akkor akkor kelt életre, amikor a polgári Magyarország, és annak mára legendává érlelődött kávéházi világa is élt. A Biarritz-Ház történetét, személyes élményei alapján is, legátfogóbban Bächer

(tovább…)

KÖZÉP-EURÓPAI SOMMELIER BAJNOKSÁG – 2012

mszosz logo original1SOMMELIER bajnokságot rendezett a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. 2012. szeptember 30. és október 1. között a Szigetközben, a Dunakiliti Diamant Hotelben. Ez volt első profi Közép-Európai Sommelier Bajnokságot. A kétnapos versenyen hat ország, Magyarország, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Románia (2 csapattal) és Szlovákia hét csapata, összesen tizennégy különböző munkahelyen dolgozó sommelier-je vett részt.

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Irány a földművészet!

Nicolas JolyNICOLAS JOLY könyvét olvasom, benne találtam a címbeli imperatívuszt. Irány: a föld! Mintha a Georgicont kéne olvasnom és lelkesednem a nemes agrárkultúráért. Persze szakkönyv biztat erre a javából éspedig a szőlőről szól. A beszédes Az ég és föld szülte bor címet kapta és olykor az olvasás során afféle érzéseim támadnak, mintha találkoztunk volna mi már, ez a kortárs francia borász-író és én, mert otthonosan és szinte minden lapon két-három diskurzust lehet véle folytatni.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.