TORNAI ENDRE EMLÉKDÍJ – Ambrus Lajos a nevezettek között!

TORNAI ENDRE EMLÉKDÍJ – Ambrus Lajos a nevezettek között!

Ambrus LajosTORNAI ENDRE EMLÉKDÍJ 2019 – A FOOD&WINE állandó vendégszerzője, a József Attila-díjas író, Ambrus Lajos a Somlóért – Tormai Endre emlékdíj nevezettje. Mint az a borászat honlapján is áll: „Alapításának 70. és alapítója, Tornai Endre születésének 95. évfordulója tiszteletére a Tornai Pincészet a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen 2016-ban létrehozta a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat. A díjat minden évben két kategóriában (a Somló térségének fejlődéséért, a Somló borászatának fejődéséért), olyan személynek ítéljük oda, akik munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel és személyes példamutatásukkal jelentősen hozzájárultak Somló és térsége fejlődéséhez: értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, borászatának fejlődéséhez, borainak elismertségéhez, valamint az emberi kapcsolatok erősítéséhez, a közösségi tudás

 

(tovább…)

AMBRUS LAJOS – Bálóné, a leghíresebb magyar főzőasszony

Báló JánosnéBÁLÓ JÁNOSNÉ – Jót tesz léleknek, testnek; reményt és biztonságot és magabiztosságot és élerterőt ad, ha tudjuk, jó főzőasszony ügyködik közelünkben. Anya, feleség, Mariska néni, Tercsi néni, Lívia, Kati, Böbi – mint „a főzőkanál poétái”. Szelektáljunk hát az emlékezet rostáján, ki is lehetne a „főzőkanál poétája”?  Aki a semmiből kész világot tud teremteni, akinek konyhájából a gyomron keresztül táplálkozik a szív, s aki az élet

(tovább…)

AMBRUS LAJOS – A szilvalekváros papucs (Hámán táska)

Szilvalekváros táska, HamantaschenSZILVÁS PAPUCS – Szász nagyapámék a Kenyérsütő utcai házukban szinte önellátó háztartásvezetést vitték, mint majd’mindenki az akkori Újvárosban. Henteshez alig, élelmiszerboltba ritkán, gyufáért, dohányért, petróleumért rendszeresen jártak. Öreganyám, nomen est omen, korábban otthon sütötte a kenyeret – a mesés nevű  Kenyérsütő utca eredetileg a Sütő utca nevet viselte, mert itt laktak a város legjobb kenyérsütő asszonyai. Akik a hetipiacon mindig nagyméretű,

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: A dinnyész (sárgadinnye, görögdinnye)

GörögdinnyeDINNYE – Igénytelen, térkép-eres héjazat, zsenge, fűzölden olvadó dinnyehús; enyhén fűszerszámos illatok. A Krúdy-féle álmoskönyv szerint sárgadinnyével álmodni ’szép időt’ jelent. De hogy Sógor bátyánk a csíkoséri tanyáján olvasta, netán forgatta volna-e a nevezett Álmoskönyvet, pláne Szontagh Gusztávnak Szenvedelmes dinnyész című 1843-as kismonográfiáját, vagy Girókuti dinnyészeti törzskönyvét, amelyet évek óta kitartó

(tovább…)

AMBRUS LAJOS – Szanazugi csíkok (csíkhal káposztalében főzve)

CsíkhalCSÍKOS KÁPOSZTA – Egy archív filmben Portörő Mariska nénénket ismerem föl – a dokumentumfilm az ifjúkor mélyét idézi. A népzenész Halmos Béla barátunkról szólt, aki a szomszédos Ecsedi utcából indult el pályáján. A régi forgatáskor Béla ifjúkora egyik színterére, a Szanazugba kalauzolta a stábot: a keleti arcú, pirospozsgás Mariska néni ott evez a hosszú hajú Béla mellett, s a csónak pár másodpercig nyugodt tempózással siklik a Fekete

(tovább…)

AMBRUS LAJOS – Magyar almák Amerikában (naptár, 2018)

MAGYAR ALMÁK AMERIKÁBAN – Ez egy igazi almatudományi szenzáció! Na, ilyesmire sem igazán gondol az átlag magyar, de soha nem is állítottuk, hogy Ambrus Lajos, a FOOD&WINE állandó vendégszerzője átlagos magyar polgár volna. A József Attila-díjas író ezúttal egy spirálozott, színes illusztrációkkal teljessé tett falinaptár (2018) szerzője, szerkesztője. Egy olyan naptáré, amely a maga nemében kuriózumnak számít, s amely az almák szerelmeseinek akár karácsonyi ajándéknak is nagyszerű.

(tovább…)