GRÚZIAI úti élmények (Interjú: Dr.Kosárka Józseffel)

georgiaA KÖZELMÚLTBAN a helyszínen ismerkedhetett meg a grúziai borokkal és néhány borászattal, valamint a helyi bormarketingesek törekvéseivel Dr. Kosárka József, aki nemcsak hazai borakadémikus, hanem több külföldi borszakmai szervezet tagságával is büszkélkedhet. Ezúttal egy nemzetközi szakértői csoport tagjaként járt az alig két évtizede független kaukázusi államban, amelynek kormányzati illetékesei különös gondot fordítanak boraik népszerűsítésére.

(tovább…)

LAJSZ ANDRÁS – L.A. BODEGITA – Mojito

PC030005LAJSZ ANDRÁS a Pozsonyi út körút felőli végén nyitott éttermet. Augusztus végén jártam nála először többed magammal, s  a társaság igen jól érezte magát a nyüzsgő sokadalomban. Az akkor fogyasztott tapas mindenki kedvére volt, ahogy a koktélok is. Már akkor szó volt róla, hogy legközelebbi alkalommal eszem valami tartalmasabbat is. Teltek a hónapok, majd egyik szombat késő este a pozsonyi út felé vettem az irányt és beköszöntem Lajsz Andráshoz is.

(tovább…)

MIKULÁS és KARÁCSONY – dalok

KÜLDÖM ezeket a találomra választott dalokat minden kedves olvasómnak, elvesztett és megkerült, megtartott barátaimnak és ismeretleneknek is. Sok szép ajándékot kívánok, köztük leginkább értékes emberi kapcsolatokat, szeretetet, megértést, megbecsülést, biztonságot, reményt. Így legyen!

(tovább…)

DISZNÓKŐ (Tokaj) – Segal Viktor – Villa Bagatelle

PC010063A DISZNÓKŐ SZŐLŐBIRTOK egyik első, vagy tán legelső olyan kulináris rendezvényén, ahol a Pincészet különleges aszúihoz főztek, éppen Segal Viktorral együtt vettem részt. A 2008. novemberében megtartott emlékezetes eseményen Tommy Shan, a Bordeaux-ból érkezett kínai szakács a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet boraihoz készített autentikus szecsuáni ételeket, mint a Su Dongpo-ról elnevezett remek étel is. Tavaly, karácsony előtt folytatódott az aszúhoz ételt kísérlet, amely már nem is kísérlet, hanem a biztos eredmény kiteljesítése.. Idén ismét alkalom nyílott arra, hogy a Disznókő aszúhoz étel párosításokat kóstolhassak. A szálak pedig összeértek, mert az ételeket, az ázsiai ízeket is biztosan alkalmazó Segal Viktor komponálta az aszúkhoz.

(tovább…)

VINOPORT – Zila sütik és Hímesudvar borok

PB300016A VINOPORT folytatja példamutató és a maga eszközeivel, s módján ízlést formáló rendezvényeit. A Vinoport oldalán így írnak: „Az Adventi időszak első felében igazi ünnepi hangulatban telt a Vinoport Club november 30-i kóstolója, amikor is édes borokat édes süteményekkel kóstolhattak össze a jelenlévők. A kilenc süteménykreáció a Zila Cukrászdától érkezett Blaskó Mihály üzletvezető segítségével, míg a Hímesudvar borokat a tulajdonos, Várhelyi Péter mutatta be.”

(tovább…)