SÜTŐTÖK – mézes mackó tök, spagetti tök

A TÖK JÓ ELEDEL, s ezt már nem is kell bizonygatni. Szezonja is van, s szerencsére egyre többféle tök jelenik meg, ezzel pedig egyre többféle ízvilágú tök elkészítésre nyílik lehetőségünk. Korábban a spárgatök (Cucurbita pepo)  s vele a magyar tökfőzelék szinte az egyetlen volt, amelyet ebből az igen népes újvilági növénycsaládból rendszeresen fogyasztottunk, s büszkék is voltunk (vagyunk) rá, hiszen a kapros tökfőzelék kiváló, s valamennyire még unikumnak is számító ételünk. A bal oldali képen négyféle tök látható. Kanadai tök (amit talán csak nálunk neveznek így), spagetti tök, mézes mackó tök és japán tök. Mind más, s mind másképpen jó és ízletes.

(tovább…)

PERU – ételei, gasztronómiája

PADILLA CAMONES Karen M. “A perui és magyar gasztronómia” címmel írt szakdolgozatot. Mivel a perui gasztronómia egyébként is érdekel, s több alkalommal is írtam róla, közzéteszem Karen szakdolgozatának Perura vonatkozó részleteit. A gyökerekről így ír:: “Tizenhét éve élek Magyarországon, de többnyire perui hagyományokon és perui ételeken nőttem fel. Sajnos nem mindig tudtunk eredeti hozzávalókat használni, mivel Magyarországon nagyon sok perui fűszer, növény nem található meg. De természetesen anyukám mindig kitalált valami mást, amivel helyettesíteni tudta a hiányzó összetevőt.”

(tovább…)

KEMENCE – község a szlovák határon

KEMENCE KEDVES kis község a szlovák határ mellett. A települések között Nagykarácsony és Nagyszakácsi a nevük miatt is már jól ismertek, ám Kemence, amely a neve okán joggal közéjük tartozhatna, már sokkal kevésbé közismert, legalábbis eddig, tehetném hozzá, mert valami megváltozott. Leginkább az, hogy atyai barátom, Bedros János lett Kemence polgármestere.

(tovább…)

UBORKA RELISH – indiai módra (recept)

A ZÖLDSÉGEK és gyümölcsök sós lében való tartósítása nagy valószínűséggel Indiában alakult ki, amit könnyen hihetővé tesz, hogy Indiában évről-évre a háztartások millióiban tartósítanak növényeket. Nyár közepén, amikor a nap kegyetlenül tűz, vidéken összegyűlnek az asszonyok és napokon keresztül zöldségeket, gyümölcsöket tisztítanak, darabolnak, készítenek elő és szárítanak a tartósításhoz. Ételek, zene, mesemondók jellemzik ezt a kalákában végzett eseményt, ami inkább hasonlít ünnepre, mint munkára. Még a nagyvárosokban is ünnepnek számít a zöldségek eltevésének időszaka, ahol éppúgy kalákában dolgoznak, akár a falvakban.

(tovább…)

KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (2)

PÁVEL ÁGOSTON szombathelyi kertjének másik almája, melyből többet is ültetett, az Entz által (is) megénekelt Téli arany parmén volt. Ez a történet tényleg valóságos, ámde autonóm regény – mégpedig a nemzetközi sikerlistákon tartósan, de nem érdemtelenül az élen tartózkodók közül. A legalább középkori fajta véletlenül sem az esztétikai önzés terméke – a német Diel írja le a legkorábban, Golden Winter Pearmain néven (Kernobstsorten, 1809. X. 174.).

(tovább…)