KEMENCE KEDVES kis község a szlovák határ mellett. A települések között Nagykarácsony és Nagyszakácsi a nevük miatt is már jól ismertek, ám Kemence, amely a neve okán joggal közéjük tartozhatna, már sokkal kevésbé közismert, legalábbis eddig, tehetném hozzá, mert valami megváltozott. Leginkább az, hogy atyai barátom, Bedros János lett Kemence polgármestere.
Aktív, tettre kész ember, aki nyakába vette a település gongjait-bajait, mert azokból akad arrafelé is bőséggel. Jó levegőjű, szép, csendes, derűs vidék ez az Ipoly völgyében, a Börzsöny észak-nyugati lábainál, sok zöld lombbal, erdőkkel, barátságos népekkel, s jó ételekkel, jókedvre derítő borral, szőlőheggyel, pincékkel. Kemence az a falu, ahol még jókat fogunk főzni. Ha eljön az ideje, hírt adok róla.
Tiszteletem!
Alig várom! A környék borászatáról már írtam egy kis cikket (https://www.borigo.hu/index.php?cmd=cikk&id=00213), sőt, a Nagybörzsönyben megrendezésre kerülő Ipoly menti házi borok versenyén idén zsűriztem is, mondhatni baráti szívességből, hiszen a környék falvai (Kemence, Perőcsény, Nagybörzsöny) előkelő helyet foglalnak el a szívemben. Ha a főzés mellett kemencei borokat is lehet kóstolni, akkor szívesen ott lennék én is! Nem hagy nyugodni a térség adottságai és valós helyzete közötti szomorú szakadék…(mármint borügyileg)
Baráti és kollegális üdvözlettel
Ercsey Dani
Kedves Dani!
Szerintem térjünk vissza erre. Örülök, hogy írtál.