AZ ÉV BORTERMELŐJE 2011 – Gálaebéd Vida Péterrel

VidaA MAGYAR BOR AKADÉMIA, „Év Bortermelője” Díjátadó Gálaebéd már hagyománynak számít. Az Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal válik emlékezetessé ez a nap a vendégek és a kitüntetett borász számára, aki munkájával érdemelte ki az elismerést jelentő címet. A rendezvény a Corinthia Hotel Budapest Báltermében állófogadással kezdődik, mely során a vendégek apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik az év kiemelkedő teljesítményt nyújtó termelőinek, az öt jelöltnek remek borait.

(tovább…)

SÉF ASZTAL – 11 séf, 1 vacsora

4190818610 45111969e6NEM ÍROK OLYAN vacsoráról, amelyet nem tapasztaltam meg. Így a New York Kávéház Mélyvíz Éttermében tartott 11 fogásos vacsoráról sem mesélek. Sokkal inkább szólok arról, ami a vacsora kapcsán tán még érdekesebb is, azokról az egyéniségekről, akik a vacsorát főzték. Történt, hogy Horváth Esztertől meghívót kaptam a New York kávéházba. Invitált, hogy vegyek részt a Séf Asztalról szóló kerekasztal-beszélgetésen.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.