TÚRÓGOMBÓC – Minden, amit a túrógombócról tudni akartál!

TÚRÓGOMBÓC – Minden, amit a túrógombócról tudni akartál!

túrógombócTÚRÓGOMBÓC – A túrógombóc a gombócok változatos családjának jeles tagja. Hozzánk osztrák közvetítéssel érkezett és a szakácskönyvek tanúsága szerint, a 19. század második felétől, végétől kezdett terjedni, vagyis, nagyjából akkortól, amikor a hazai tejipar is erősödni kezdett, s a városokban tejtermék már nem csak a kofáktól volt beszerezhető. Az erőteljes osztrák hatás ellenére,  ma is tovább él a cseh eredet legendája is, amit leginkább a csehek gombócimádata látszik hitelesíteni. A gombócok azonban – mint az józan ésszel sejthető – annak ellenére sem Svejk szülőföldjének kizárólagos találmányai,

(tovább…)

NÉGYTOJÁSOS, NYOLCTOJÁSOS – 13 tojásból készülő házi tészta

négytojásos, nyolctojásos tésztaTOJÁSOS TÉSZTA – A 4 tojásos levestészta a menzák tésztája, s általában nem is sokra tartom. 4 tojás alatt már nem is beszélhetünk becsületese tésztáról, legalábbis a fehér asztalnál, miközben teljesen logikus a szabvány meghatározása, s fogalmilag az egytojásos tészta is tojásos tésztának számít, de mégis, ki az az elvetemült, aki a vendégeit ilyennel akarja etetni? A Magyar Élelmiszerkönyv megfogalmazásában a tojásos tészta definíciója:

(tovább…)

TÖLTÖTT KÁPOSZTA – Nyári töltött káposzta receptje, Biharból

Radvánszki Attila és felesége, Tarcsi ÉvaNYÁRI TÖLTÖTT KÁPOSZTA – Hajdú-Bihar megyében, a Berettyó mellett fekszik az alig több, mint ezer lakosú Esztár, ahonnan Tarcsi Éva származik. Itt főzték azt a finom, könnyű, zamatos, savanykás Bihari Nyári Töltött Káposztát, amelynek a receptjét Évának köszönhetően, most mindenkivel megosztjuk. Az ételt a Belvárosi Piacon, a Haxen Marketben kóstoltam, ahol Éva nagymamájának, Eszter mamának az évszázados receptje szerint készült az étel.

(tovább…)

ROPOGÓS SÜLT CSIRKE – Hogyan készítsünk ropogós panírt?

panírozott csirke KFCROPOGÓS SÜLT CSIRKE – A Kárpát-medencében a bundázás, panírozás nagyjából egy évszázada egyet jelent a búzaliszt, tojás, morzsa, zsír (a 70′-es évektől olaj), segítségével elvégzett vasárnap délelőtti művelettel. Ettől az átlag háztartásokban, ahol a tempura (a „párizsi-módra”), vagy féltestvére, a sörtészta is már ritkaságnak számít, a gyakorlatban nem is nagyon szakadunk el. Még annyira sem, hogy a liszt helyett a keményítő használata egyáltalán felvetődjön, arról nem is

(tovább…)

GÁNCA, GÁNICA, DÖDÖLLE, STERC – Nem tudod? Ne szégyelld!

dödölle, ganca, gánicaGÁNCA, DÖDÖLLE, STERC – Időnként összekevered, s nem tudod, hogy mit is jelentenek ezek az ételnevek. Ne szégyelld! S, ha valaki határozottan, s magabiztosan kérdez egyikről, vagy másikról, kérdezz vissza, hogy az ország mely részéről, mely tájegységéről van éppen szó! Mert ez sem mindegy! Ezeknek az ételeknek az elnevezése ugyanis tájhoz kötött, s az is elterjedt, hogy „egy-egy ételnév különböző tájakon mást és mást jelenthet”. Biztos válasz nincs rá, csak akkor, ha megmondod azt is, hogy hol!

(tovább…)