Szerző: Csíki Sándor | 2020/05/03 | bor, borász, Gallai Eszter borjegyzete
OLASZRIZLING 2015 – Több alkalommal is volt szerencsém Szászi Endre kiváló büszkeségét, a 2015-ös Kabócás olaszrizlinget kóstolni. Megelőlegezhetjük, hogy egy kiváló évjárat kiváló boráról beszélhetünk, de ne rohanjunk ennyire előre, szóljunk előtte néhány szót a borászról, a borvidékről és magáról a szőlőfajtáról. Szászi Endre a Szent György-hegy korszakalkotó borásza, aki amennyire szerény, annyira nagyszerű borokat készít. Endre, mint meséli, a szőlőn, boron keresztül rengeteg jó barátra tett szert. Ez a baráti szellem tükröződik a vendégszeretetről híres vendégházaikon, nem is említve a páratlan kilátással és konyhával rendelkező éttermet. A szőlőtőkék katonásan rendezettek.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2018/05/25 | bor, borász
BALATONI HEGYBOR – A BalatonBor után itt a BalatonBor prémium változata a HegyBor! Mint a sajtóanyagban is áll: Idén áprilisban debütált a BalatonBor harmadik évjárata. A Balatoni KÖR és a Rizling Generáció egyesület közös terméke évről évre nagyobb sikert könyvelhet el magáénak, hiszen minden évben tudták növelni a termelők számát és a palackozásra kerülő tételek számát is. Idén májusban Fiáth Attila vezetésével megtartották a Hegybornak is a kóstolóját.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2015/10/05 | bor, borász
OLASZRIZLING OKTÓBER – Az olaszrizling hazánk legnagyobb területen termesztett fehér szőlője. Nem csoda, hogy egyre többen szeretjük, hiszen bora az év 365 napján megállja a helyét: készíthető belőle kiváló könnyű, reduktív tétel és hordós érlelésű, vagy késői szüretelésű nagyágyú. A fajta szinte valamennyi borvidékünkön megtalálható, neve – kitörve a fröccsbor kategóriából – egyet jelent a mindennapok minőségi italával, amiből mindig kell, hogy legyen otthon egy palack. Ezt felismerve és elismerve a Winelovers rendezvényszervező csapat
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2014/09/03 | bor, borász
OLASZRIZLING OKTÓBER (2014) – volt idő, amikor az októberről leginkább csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (1917) jutott eszünkbe, amit ráadásul, ilyen furcsa világ volt az, november 7-én ünnepeltünk. Az új generációt minderről felesleges már kérdezni. Nem úgy a borról, amiről valószínűleg jóval mélyebb ismeretei lehetnek, mint az említett eseményről, amit egyébként, százmilliók ünnepeltek még alig több, mint negyedszázada. A tavaszi Furmint Február után immár, s most idézem a sajtóanyagot,
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2014/06/01 | Ambrus Lajos írásai, bor, borász
FURMINT – Évek óta foglalkozom a Furminttal – „írásban és képben”. Írtam is róla olykor, mint a Somló zászlósboráról, Erdélyi Jani barátommal filmeztük is a Kárpát-medence különböző pontjain, így persze Tokajban, de Ruszton és Erdély-Hegyalján is. Kóstoltam szerémi változatát (ahonnét származik), de még a Küküllő-mentit is (itt eredetileg Som-szőlőnek hívták). Nyolc éve telepítettük a Kis-Somlóra; az első években próba-aszúkat
(tovább…)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!