ABÁLT LIBACOMB – így lesz a legjobb

Abált (konfitált) libacombA LIBACOMB jó étel. A libacombot is, mint minden mást, lehet bonyodalmasan készíteni, s lehet egyszerűbben is. Az egyszerű készítési módok legjobb eredményt hozó módozata a zsírban abálás. Abálással a libacomb nem szárad ki, omlós lesz, vagyis éppen a sült libacomb leggyakoribb hibáit lehet így elkerülni. Abálást emlegetek, pedig ma már leginkább konfitálást illene mondanom. Persze semmi népieskedés nincs az „abálás” szó használatában, csupán annak a kiemelése,

(tovább…)

APICIUS LIBÁJA az ókorból

ApiciusA MÁRTON NAPI LIBA, akárcsak a karácsonyi, vagy éppen a tavaszi, az év második libaszezonjának legelső  igazán kiemelkedő, és jeles ünnephez kötődő darabja. A rómaiak igen megbecsülték a libát. Mars és Júno szent madarának tartották. A libák serénykedtek a Capitolium körül is, ahogy az ünnepi asztalon sem maradtak szégyenben. A rómaiak leginkább ebben az asztali szerepben szerették őket látni. A nevezetes madár a nevezetes gasztronómot, a már életében legendává vált Apíciust is elbűvölte, aki ételeivel és receptjeivel nyerte el ércnél is maradandóbb emlékművét.

(tovább…)

SZENT MÁRTON – és a szent liba receptje

Szent Márton megosztja köpenyét; Simone Martini, 1312-17 Cappella di San Martino, San Francesco, Assisi, Forrás: inillotempore.com NOVEMBER TÁJÁN minden böcsületes gasztronómnak köteles tisztsége Szent Mártonról és a hozzá kötődő derék fehér szárnyasokról szót ejteni, és dicsérni kell a libát, Mars madarát (Avis Martis) fennen, mert ennek a szép madárnak igen nemes alkatrészei a melle, combja, de legfőképpen a mája, amit ha jól készítenek és túlzásokba nem esnek, élménnyé válik minden falatja. (Feltámadt hát a felejtett hagyomány.)

(tovább…)

Libasült: igazi karácsonyi specialitás

AZ ELŐKÉSZÍTETT LIBÁT 180°C hőmérsékletre előmelegített sütőben 45 percig mellével lefelé sütjük, majd az összegyűlt zsírt leszedjük és a tepsibe újból friss vizet öntünk, aztán a madarat mellével felfelé fordítva újabb 120 perci sütjük. Akárcsak a pulyka, a liba is akkor tekinthető átsültnek, ha a combhoz beszúrt húshőmérő min. 76-77°C-ot mutat. Szeletelés előtt a libánkat legalább 15-20 percig pihenni hagyjuk

(tovább…)

IΧΘΥΣ (iktüsz) – karácsony és a hal

globe-xmasA HAL a karácsonyi asztal elmaradhatatlan fogása. Szimbólum. Évezredek óta használt jelkép. Kultúrák része. Egyiptomban Iziszt „Abesszínia Nagy Hala”néven is tisztelték és gyakran ábrázolják hallal a fején. Skandináviában Freya a szerelem és termékenység istennője tiszteletére halat fogyasztottak. A hét 6. napját – „Friday” – róla nevezték el, amint az ókori Rómában a péntek (dies Veneris) névadója egy másik szerelem istennő, Vénusz.

(tovább…)