HALÁSZLÉ (3) – kecsege, harcsa, potyka
HERMAN OTTÓ (1835-1914), akit velem együtt sokan az utolsó magyar polihisztornak tartanak, így ír „A magyar halászat könyve„ (1887) című művében:
HERMAN OTTÓ (1835-1914), akit velem együtt sokan az utolsó magyar polihisztornak tartanak, így ír „A magyar halászat könyve„ (1887) című művében:
A SÓZOTT, SZÁRÍTOTT halakat, legyen az a tengerpartokon széles körben elterjedt tőkehal, vagy akár az apróbb édesvízi halak, a hazai szakácsművészet nem sokra becsülte. Erdélyhez kötődő egyik szakácskönyvünk egy nagyon gyorsan népszerűvé vált német szakácskönyv fordítása.
HA MÉG NEM LENNE programod a hétvégére, ajánlom figyelmedbe a XIII. Tiszai Halfesztivált a szegedi híd alatt. A halat, halászlét igen kedvelem és ráadásul Frank Sándor is szervezi, aki igen jeles halfőzőnek számít közel, s távol.
AZ ESKÜVŐ családi, baráti ünnepséget, többnyire népes vendégsereget és – nem mellesleg – összeforrasztó gasztronómiai élményt is jelent, amire, akárcsak a szertartásra, mindvégig emlékezhetünk. Egy elrontott vacsora az egész ünnepi eseményre árnyékot borít, nem mindegy hát, hogy mit eszünk és az sem, hogy kire bízzuk az étel készítését.
CZIFRAY ÉS A HALÁSZLÉ, avagy egy magyar bouillabaisse a gasztronómia virágkorából (1840)” – szól a teljes cím. Az elmúlt száznegyven évben szinte alig változtak azok a gondolati sablonok, amelyek valamikor a 19. század utolsó harmadában a halászléről a Tisza és Duna parti városokban falvakban kialakultak, s a Balaton partján is elterjedtek. Itt az ideje ezen a szellemi restségen némiképpen változtatni, s a halászlét tágasabb környezetben is láttatni.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!