Vörös aszú – amit tilos aszúnak nevezni

Vörös aszú – amit tilos aszúnak nevezni

kadarkaA VÖRÖS ASZÚ – Ha az időjárás nagy kegyesen megengedte, készült sokfelé – a Szerémségben, Tokaj-hegyalján, Ruszton, Sopronban, Somlyón, Móron, Badacsonyban, Egerben, Villányban, Szekszárdon, de még Beregszászon, Nagyszőllősön, Csongrádon, Visontán, Pomázon, Szentendrén is. Bár sokfelé próbálkoztak vele, a vörös aszúra biztonsággal csak Arad-, és Tokaj-hegyalján számíthattak a szőlőbirtokosok. A purcsinból készített tokaji vörös aszú azonban kivétel volt inkább, s nem szabály. Ám lenn délen, a fekete kadarkából készült ménesi aszú már minden vörös aszúk „mintája”, rokona és boldog őse lett.

(tovább…)

DISZNÓKŐ TOKAJ – emberek, emlékek, dűlők és aszúk

Disznókő TokajDISZNÓKŐ TOKAJ  – Valahogy úgy hozta az élet és a jószerencsém, hogy a Disznókő lett az a világszínvonalú tokaji borászat, amelynek a borait az elmúlt tíz évben a legjobban megismerhettem. Szecsuán és Tokaj címmel 2008-ban írtam először a Disznókőről. Emlékezetes, sőt, a hazai éttermi világra is hatással bíró vacsorát szervezett akkor a Disznókő. Ez a vacsora a ma már nemzetközileg is sokra tartott és elismert birtokigazgató, Mészáros László  emlékeiben is élénken él. 

(tovább…)

HOLDVÖLGY CULTURE 2009 – újabb 95 pontos Tokaji aszú

Holdvölgy pinceHOLDVÖLGY CULTURE 2009 – A Holdvölgy Culture 2009 hatputtonyos tokaji aszúját 95 pontosra értékelte a világ egyik legismertebb sommelier-je. Újabb jelentős elismerésben részesült a mádi Holdvölgy pincészet Culture hatputtonyos tokaji aszú borcsaládjának egyik tagja: ezúttal a 2009-es évjárat kapott 95 pontot Andreas Larssontól, a világ egyik legismertebb és legelismertebb borszakértőjétől, a Világ Legjobb Sommelier-je (2007) cím birtokosától. Andreas Larsson már ismeri a Holdvölgy

(tovább…)

DISZNÓKŐ KAPI VINEYARD 2011 – Tokaji 6 puttonyos aszú

th_90ea51dd4ca9fbb1ed1f6e41b2232572_144317411605DISZNÓKŐ KAPI 2011 – A Disznókő Kapi Vineyard 2011 „egy különleges termőterület legtisztább kifejeződése, kivételes évekből.” – áll a honlapon. A Disznókő Kapi 6 puttonyos aszú 2011 eddig a harmadik évjárat csupán. Három évben, 1999-ben, 2005-ben és 2011-ben készítették. Mint írják: „Csakis azokban az években készül, amikor a Kapi dűlőben termett furmint aszúszemekben félreismerhetetlenül megmutatkozik a

(tovább…)

BERECZ STEPHANIE – interjú Berecz Stephanie tokaji borásszal

berecz_fotoBERECZ STÉPHANIE – Berecz Stéphanie-nak aznap délután a Blaha Lujza tér környékén volt dolga, ezért beszélgetésünk helyszínéül a Boscolot javasoltam. Ennek azért is örült, mert jó ideje készült már arra, hogy ellátogat a Salon Restaurantba, bár ezt akkor nem mondta. Aztán, a véletlen úgy hozta, hogy Wolf András és Fekete Antonio séfek éppen a Salon Restaurant bejáratánál beszélgettek, s mikor megtudták, hogy ki

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.