ÚJDONSÁG – a pálinka korty-abrosz

A KORTY-ABROSZ remek találmány, s már megszületett az első hazai Pálinka Korty-abrosz is. A korty-abrosz egyébként vicces nevével ellentétben igen egyszerű szerkezet: ez egy papírlap, amelyet pálinkakóstoló, vagy más kóstoló alkalmával terítéknek az asztalra helyeznek. Ez az a papírlap, amely nem csupán egy olcsó terítő, amelynek nem árt, ha lecsepegtetjük, összegyűrjük, majd eldobjuk, hanem (optimális esetben) ismereteket is közöl és segíti a kóstolást, az eligazodást. Szempontokat ad.

(tovább…)

NEMZETI GULYÁS NAP – most szombaton!

SZOMBATON, augusztus 28-án lesz az első Nemzeti Gulyás Nap. A Nemzeti Gulyás Nap az ország ünnepe, s határainkon is túlnyúlik. Így aztán nem is versenytársa a nyárvégén zajló más rendezvényeknek, mint a Megyei Vadásznap a Hortobágyon, a Győri Bornapok, vagy a Pozsonyi Piknik (ahol Bächer Iván körömpörköltet főz majd), hogy csak hármat említsek a széles választékból. A Nemzeti Gulyás Nap a filozófiájából is fakadóan valamennyi rendezvénynek társa és barátja, ezzel pedig összekötő kapcsa.

(tovább…)

KIBÉD (Erdély) – Nemzeti Gulyás Nap előzetes

KIBÉD, ahol pompázatos a hagyma, Erdély szerte jól ismert település. Maros megyében, a Kis-Küküllő mentén, Szovátától (ahol eddigi életem talán legjobb töltött káposztáját ettem) alig 10 kilométerre található. Lakossága magyar. Szülöttei közül jól ismert a hazai dietétika ősatyjának tekintett Mátyus István. Róla így ír a Magyar Életrajzi Lexikon:

Mátyus István (Kibéd, 1725 – Marosvásárhely, 1802. szept. 6.): orvos. Orvosi oklevelét Utrechtben szerezte.

(tovább…)

NEMZETI GULYÁS NAP – egy hét múlva

ALIG EGY HÉT múlva, 2010. augusztus 28-án lesz az Első Nemzeti Gulyás Nap. Sokan jelentkeztek már, és sokan ajánlották fel segítségüket. Az előző írások kommentjeiben sok felajánlásról olvashattok. Gyakori kérdés, hogy hol lesz a rendezvény? A válasz: mindenütt, ahol ezen a napon gulyást, pörköltet, paprikást, halászlevet, lecsót (…) főznek. A kis konyhában, a kerti partin, a pincesoron, a falu főterén, a városokban, erdőn-mezőn, éttermekben.

(tovább…)

NEMZETI GULYÁS NAP – két hét múlva

KÉT HÉT MÚLVA, 2010. augusztus 28-án lesz az Első Nemzeti Gulyás Nap. Sokan jelentkeztek már, és sokan ajánlották fel segítségüket, kérdezték meg, hogy miben segíthetnének. Gyakori kérdés, hogy hol lesz a rendezvény? A válasz: mindenütt, ahol ezen a napon gulyást, pörköltet, paprikást, halászlevet, lecsót (…) főznek. A kis konyhában, a kerti partin, a pincesoron, a falu főterén, a városokban, erdőn, mezőn, éttermekben bárhol. Ennek a napnak bárki részese lehet határon innen, s túl.

(tovább…)