A PARADICSOM ALAPÚ KETCHUP az 1700-as évek végéig ismeretlen volt. Az Egyesült Királyságban és Amerikában forgalmazott dió, vagy gomba ketchup, vagy éppen a Fülöp szigeteken kedvelt banán ketchup kielégítette a kulináris igényeket. A gomba ketchup évszázadokon átívelő népszerűségére és a 17. század végi catchup szóalak továbbélésére is példa a Scribner’s Magazine szerzőjének merengő mondata 1859-ből:
HALÁSZLÉ – A frissen fogott és a legkülönbözőbb „levekkel” készített édesvízi halak Mátyás király korában, a 15. században kezdtek népszerűvé válni. Akkoriban a legnagyobb mennyiségben halászott, legkedveltebb halak közé a csuka, a menyhal, az angolna és a pisztráng tartozott. A kivételes halbőség és a halászó vizek megbecsülése ugyancsak ekkor, a középkor végén volt csúcspontján.
ÚJHÁZI EDE TYÚKHÚSLEVESE – Az ezerötszázas évek végével eltűnt középfelnémet nyelv „brüeje” szavának eredeti jelentése „forró folyadék” (heiße Flüssigkeit) volt. A német Brühe, húsleves szónak ez a középkori elődje érzékletesen utal az ételcsalád nagyra tartott „lélekmelegítő” szerepére. Az egészséget és erőt adó húsleves a modern nyugati éttermek eszméjéhez és elnevezéséhez is szorosan kapcsolódik. Az 1765-ben, a rue Bailleul és rue des Pouliesa sarkán, Párizsban indult első „proto-restaurant” is éppen az erőt adó, frissítő levesek koncepciójára épített. Boulanger úr vendéglőjének bibliai áthallású, latin nyelvű reklámszövege szerint: „Venite ad me, omnes qui stomacho laboratis, et ego restaurabo vos.” (Jöjjetek hozzám mindannyian, akiknek a gyomra szenved, s én helyrehozlak benneteket.) A korabeli művelt közönség értette az üzenetet, mert a vendéglő megtelt.
FINN KÁPOSZTÁS HÚS (kaalilaatikko) – A finnek káposztás, rizses húsétele igencsak hasonlít a mifelénk is kedvelt rakott kelkáposztára, azonban édes káposztával készül. A kaalilaatikko zavarba ejtően sokféle lehet és ismerek olyan receptet is, amelyben a rizs helyett burgonya, a darált sertéshús helyett pedig sertésszelet szerepel. S, hogy mindez még érdekesebb legyen, heringet is tesznek az ételbe, szépen rétegezve, mint a rakott krumplinál is megszokhattuk.
DISZNÓTOR – A korábban említett példák és korlátozások ellenére, a sertés az európai paraszti udvarok legfontosabb háziállata volt, és maradt. Rajta múlott a téli zsírellátás, emellett, az őszi, téli disznóvágások a mezőgazdasági év végével az ünneplésre és hálaadásra is kiváló alkalmat nyújtottak. A szőr, köröm, és a koponyacsontok kivételével a sertés minden része hasznosításra kerül. Mindent feldolgoznak, mindent felhasználnak,
TÖKÉLETES SWISS STEAK – A Swiss Steak mifelénk nem különösebben ismert. Leginkább afféle amerikai étel, amit a dinerekben is szívesen adtak, adnak. Valójában nem is az a fajta steak, amit ismerünk, hanem klopfolt, párolt marhahús, paradicsomos, fűszeres mártásban. Általában sovány húsokat választanak hozzá, ám jobbnak gondolom a
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!