KAMCSATKA LAZACAI – a bosszú nem késik

kamchatka mapA CSENDES-ÓCEÁNI vadlazacok az orosz Távol-Kelet, Szahalin, Japán, Alaszka és Kamcsatka folyóvizeinek felső szakaszain ívnak. A vadlazac állománynak közel egynegyede Kamcsatkához kötődik, s a korábbi elzártságnak és a terület központi elhelyezkedésének is köszönhetően éppen itt a legnagyobb a lazacfélék koncentrációja és változatossága. A hal jelentőségét mutatja, hogy Nyugat-Kamcsatka adja Oroszország (hivatalos) halzsákmányának közel egy negyedét. A halászat és az ipari méretű orvhalászat középpontjában az északi vizek ikonja, a lazac áll. A lazac az, amely összefűzi a gazdaságot, a kultúrát és az ökoszisztémát. Bármi, ami hatással van a lazacra, hatással van Kamcsatka egészére.

(tovább…)

MEDVÉK ÉS LAZACOK – Lenin bérbe adta Kamcsatkát

Kamcsatka medvéiA MOSZKVÁTÓL 11.000 kilométerre fekvő, s hazánknál közel ötször nagyobb Kamcsatkát az orosz utazók csak az 1600-as évek közepén fedezték fel. A felfedezett népek egészen addig nem is értesültek róla, hogy mekkora szükségük van a cár atyuskára és az ő kozákjaira, amit az is mutat, hogy nagy tudatlanságukban már vagy tizenötezer éve vadásztak, s halásztak ezen a földön. Az elkövetkezendő évszázadokban – akárcsak az előzőekben – generációk jöttek, generációk mentek, s a lazacok is rendre megérkeztek, s jóllakatták a barnamedvéket és a félsziget

(tovább…)

HALÁLOS FALÁNKSÁG – a nagy zabálás százada

7deadly1TÖMEGÉVEL bombáznak bennünket tanácsaikkal a legkülönbözőbb diéták kitalálói (kiagyalói), miközben a Willendorfi Vénuszhoz hasonló elhízottság magyarázata voltaképpen igen egyszerű: a szervezet energia-felvétele meghaladja az energia-fogyasztását. A különbségként jelentkező többlet pedig leginkább nagy energiájú zsírok formájában raktározódva várja azt az időt, amikor – tisztje szerint – felhasználásra kerülhet. Nem is olyan nagyon régen, a napszítta szavannán, vagy akár a hómezőkön való vándorláskor

(tovább…)

KAVIÁR – halak, s kaviárok

Caspian Beluga CaviarA TOKHALAK az állatvilág nagy túlélői. A mezozoikum maradványfajai. Ők huszonhatan sikeresen túlélték kortársaik többségét, hogy aztán 250 millió év után az emberi faj luxusélelmiszerévé váljanak. Az emberiség jégkorszak utáni történetében az ókori népek, a föníciaiak, görögök, egyiptomiak már halászták a tokhalat és gyűjtötték a tokhal ikráját. A legkorábbi ábrázolások mintegy 4.400 évvel ezelőttről, az egyiptomi Szakkara mellől származnak. A görög lakomákon az is előfordult, hogy fanfárok hangjára vitték be a virágokkal ékesített díszes kaviáros tálat.

(tovább…)

A KAVIÁR – eszközei, jelölései, fogyasztása

buy beluga caviarA LEGDRÁGÁBB KAVIÁROKAT egymagukban, jégre ültetett, üveggel bélelt ezüst tálkában, esetleg gyöngykagyló héjában, jéghidegen szolgálják fel. Az aranyat kivéve kerülendő a fém eszközök érintkezése a kaviárral. Emiatt a leghagyományosabb kaviárkések gyöngykagyló héjából, vagy aranyból készülnek, de az üveg, a szaru, mint a teknőcpáncél, sőt a fa is kiválóan alkalmas és megengedett. A kaviárok csomagolásán többféle jelöléssel, kifejezéssel is találkozhatunk, mint amilyenek a következők is:

(tovább…)

GOMBA GOMBÁVAL – rántott gomba gombával

20110109 921A RÁNTOTT GOMBA klasszikus társai a párolt rizs és a tatárokról elnevezett tartármártás (Sauce tartare). A hasábburgonya térhódításával sokaknak már a rántott gomba is ezzel az „igazi”. Én azonban a hasábburgonya rántott gomba párossal megbarátkozni nem tudok, ám valami új kipróbálására még hajlandó vagyok. Így készült el a gomba tönkjéből a gombamártás, amit citromos nápolyi tésztával kevertem össze, s ehhez került a rántott gomba. A rántott gomba, gombával jó néhány iratlan szabályt áthág, ám az eredmény mégis megéri.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.