TAVASZI ÉTELEK – Krúdy, Mikszáth, Jókai tavaszi kedvencei

Hónapos retekAz északi féltekén a meteorológiai tavasz március elsejétől május végéig, három hónapig tart. A csillagászati tavasz a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart, tehát hozzávetőleg március 21. és június 21. közé esik, s percre pontosan kiszámítható. Ezért is tudjuk, hogy az idei szökőévben (2016) a csillagászati tavasz éppen március 20-án, 5 óra 30 perckor kezdődik. A ínyes-tavasz azonban, az időjárás enyhülésétől függően, ennél akár néhány héttel korábban is már elkezdődhetett.

(tovább…)

AMERIKAI SZENDVICS – Po’Boy szendvics (New Orleans)

fried-oyster-po-boyAMERIKAI SZENDVICS – A legtöbb amerikai szendvics túlméretezett. Gazdagon sorakoznak rajta a legkülönbözőbb kalóriadús összetevők. New Orleans  Po’ Boy (Poor Boy) szendvicse őrzi a hajdani hugenotta bevándorlók franciás konyhájának szellemét, s nem (annyira) ilyen, ahogy az ezen az osztrigás szendvicsen is látszik.

(tovább…)

VAJASTÉSZTA – vajastészta receptek a múltból (1864, 1892, 1909)

Croissant (Forrás: weekendbakery.com)VAJASTÉSZTA (1864)„Veszünk egy fél font lisztet a gyúródeszkára, megsózzuk, egy tojást ütünk bele, két kanál tejfelt, egy kanál fehér ecetet, vagy két kanál bort adunk hozzá. Ha még nem elég nedves, úgy egy kevés vizet adhatunk ahhoz. A tésztának valamennyivel keményebbnek kell lenni, mint a közönséges rétesnek való tésztának. Ezen tésztát addig gyúrjuk, amíg magában elválik a kéztől. Ekkor egy cipót csinálunk belőle, de még a gömbölyítéskor is gyúrjuk. Azután egy kendővel letakarjuk és egy negyedórát pihenni hagyjuk, utána késfokvastagságnyira kinyújtjuk.

(tovább…)

KÁVÉ ÉS KONYAK – kávé, konyak, desszert harmóniák

cognacKÁVÉ, KONYAK ÉS DESSZERT – „Mit csinál hát az igazi demokrata a régi Pesten, ha gyalogos sétáiban néha meg-megáll?Bemegy a kávéházba ama bizonyos pikoló kávé mellé, amely kávéscsészének a mindenkori asztalon való megjelenése: mutatta a pesti polgár életét, sorsát, politikai pártállását. […] Ez a pikoló kávé hírt adott a polgár vérmérsékletéről,

(tovább…)

KETCHUP RECEPTEK – a messzi múltból (1801, 1824)

TomatoesA PARADICSOM ALAPÚ KETCHUP az 1700-as évek végéig ismeretlen volt. Az Egyesült Királyságban és Amerikában forgalmazott dió, vagy gomba ketchup, vagy éppen a Fülöp szigeteken kedvelt banán ketchup kielégítette a kulináris igényeket.  A gomba ketchup évszázadokon átívelő népszerűségére és a 17. század végi catchup szóalak továbbélésére is példa a Scribner’s Magazine szerzőjének merengő mondata 1859-ből:

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.