KÁVÉBÁR BAZÁR – 2016. február 20-21. Corinthia Hotel

Kávébár Bazár 2016KÁVÉBÁR BAZÁR – 2016. február 20-21. – Ötven kiállító, több száz kóstolható termék, versenyek és előadások a belépő árában. Február 20-21-én immár hetedik alkalommal zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek idén is az Erzsébet körúti, ötcsillagos Corinthia Hotel Budapest ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával ötven kiállító több mint kétszáz termékét – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatják végig. A kiállítás nemcsak a szakmabeliek, hanem a fogyasztók részére is rengeteg

(tovább…)

TÖLTÖTT HOLD – Buli, Hold utcai Piac, 2016. február 5-7.

astronaut-carrying-equipment-stocktrek-imagesTÖLTÖTT HOLD – Gasztrovíkend, 2016. február 5-7. Hagyományteremtő céllal háromnapos téli evőbuli szerveződik a Belvárosi Piacon február 5-7. között. A Töltött Hold Gasztrovíkend elnevezésű rendezvényen az ország neves és még kevésbé ismert, de jellemzően regionális, helyi alapanyagokra építkező éttermei, valamint vendégtermelők is részt vesznek. A bemutatkozás, vagyis a főzés és árusítás egy-egy közösségi standon történik, miközben a Piac állandó üzletei és vendéglátóhelyei is nyitva tartanak.

(tovább…)

DEBRECENI PÁROS KOLBÁSZ – debreceni, Zamat és Maszek

debreceniDEBRECENI PÁROS KOLBÁSZ – A Debreceni Értéktár Bizottság (DÉB) még tavaly (2014) döntött a röviden csak debreceninek ismert páros kolbász nemzeti értékké nyilvánításáról, s kezdeményezte is felvételét a megyei értéktárba. A debreceni párost idén április végén felvették a nemzeti értéktárba és hamarosan hungarikummá válhat.

(tovább…)

MADZAGFALVA (BÉKÉS) ÍZEI – Madzagfalvi Napok 2015

Kötött galuska leves (Békés)BÉKÉS ÍZEI – Nem, ezúttal nem Békés megye ízeiről lesz szó, hanem Békés város, „Madzagfalva” ízeiről. Arról a városról beszélünk, melynek a vára a kor szokásai szerint első ispánjáról, Békésről kapta a nevét, ahogy a város és a megye is. Mindebből az is sejthető, hogy Békés korábban nagyobb rangban lehetett mint manapság, amikor járási központ. S, így igaz. Békés tényleg megyeszékhely volt.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.