DE ÉN VALAHOGY sose jutottam el Gyulafehérvárig. Vagy keresztülfutottam rajta, vagy mint legutóbb is, Dévához érve Hátszeg felé kanyarodtam, pedig a fejedelmi székvárosba, annak is híres dűlőjébe vágytam a leginkább. Így aztán a Rózsamáli titokzatosan tükröződő fényeiben nem pillanthattam meg a mennyországot – pedig mint valami különösen fontos álmoskönyvben szerettem volna lapozgatni.
ARRÓL PAPOL A NEMES irodalmi hagyomány, hogy vannak csudás dolgok égen és földön – ilyen például a Krúdy Gyula bátyánk emlegette gyönyörű nevű Rózsamáli is. A ’mál’ – „a hegyek alakját tüzetesen jelöli”, mondja a Czuczor-Fogarasi szótár egyik levelezője.
AMBRUS LAJOS – Olvasom a „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes naplótöredékeiben, hogy az 1846-os erdélyi országgyűlés megnyitásakor Kolozsvárt a „Máminál” érezte magát a legjobban. Egy híres kimérésben, egy korcsmában, a Külső-Monostor utcában, a „napsoron” – ahová messzi földről jártak az emberek egy főzőasszony főztjéért. Ezt a főzőasszonyt Máminak hívták,
A PLÉBÁNOS – A tulajdonnév egy különleges bort jelöl, amelynek egyszerűen Plébános a neve, és tarka legendák övezik létrejöttét. Mert ha hallom a nevét, s tudom, hogy nem az én falumban szolgáló Gábor atyáról, a mi plébánosunkról esik szó, akár nyugodtan el is csodálkozhatnék, miféle csodabogara ő a világnak? Holott csupán ügyes reklámszlogen az egész, históriai marketingfogás – a nagybetűs Plébános alatt egy közönséges cuvée-t értünk. De azért egy régi (és talán új) csúcsbort.
Legfrissebb hozzászólások