X. MOMOT KONGRESSZUS – 2013. március 22-23.

A MOMOT (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság) március 22-23-án tartja X. Jubileumi Kongresszusát. Mint Prof. Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. a MOMOT alapító elnöke a Társaság megújult honlapján írja, „Az elhízás járványszerűen terjed a világban – így Magyarországon is – és már nem tekinthetjük egyszerűen kozmetikai állapotnak, ráadásul az elhízás önálló kockázati tényező számos más betegség esetében is.”

(tovább…)

RECEPTVERSENY – egészséges ételek fogyni vágyóknak

RECEPTVERSENYT HIRDET a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) és a Kor Kontroll Társaság. A magyar lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, s tízből hat ember esetében foglalkozni kell az elhízással, illetve annak következményeivel. Eközben az is tény, hogy az elmúlt 5 esztendőben nem fogyott, hanem tovább hízott a magyar lakosság. A felnőttkori elhízás súlyos probléma, azonban a gyermekkori elhízás ennél is aggasztóbb és veszélyesebb.

(tovább…)

DR. BEDROS J. RÓBERT – ismét megmérette magát

RENDSZERES OLVASÓIM tudják, hogy a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) elkötelezett tagjaként is, rendszeresen beszámolok mindarról, ami a Társaság aktivitásairól szól. Ennek kapcsán a MOMOT alapító elnöke, Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens főigazgató főorvos, főtanácsos nevéhez kötődő hírek is megjelennek a FOOD&WINE oldalán. A Magyar Hírlap online a minap riportot közölt „Beteggyógyítás kutya kötelességből” címmel. A cikk szerzője, Nicky Emőke így kezdi írását: „Csupán egyetlen olyan vezetőt találni a frissen kinevezett kórházigazgatók között, aki az elmúlt másfél év alatt kétszer is megmérette magát.”

(tovább…)

MAGYARORSZÁG – a 8. legelhízottabb

A 8. LEGELHÍZOTTABB népesség vagyunk. A következő rangsorban szereplő százalékos értékek azt mutatják, hogy a különböző országok összlakosságán belül hány százalékot tesznek ki az elhízottak, azok, akiknek a testtömeg indexe (BMI) 30 felett van. A számomra meglepő adatok 2002, 2003-ból valók és az OECD országok egészségügyi adatait mutatják (2005). Nem gondoltam, hogy már ennyire rossz a helyzet.

(tovább…)

MOMOT – Oktató Kórház lett a Szent Imre

A MOMOT, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke, Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens főigazgató főorvos, főtanácsos munkájának is eredeményeként, mint az MTI közlemény írja: „A Szent Imre Kórházban a példaértékűen magas színvonalú gyógyító, betegellátó tevékenység, valamint a tudományos munka végzése mellett az orvosok és szakdolgozók – időt és fáradtságot figyelmen kívül hagyva – több évtizede vesznek részt az orvostanhallgatók,

(tovább…)