Szerző: Csíki Sándor | 2010/11/11 | bor, borász, nemzetközi konyha, ünnep
MÁRTON NAPJA jeles ünnep. Már csak ezért is meglehetősen sokat foglalkoztam ezzel a derék szenttel, s persze a libával is, amit május után az évben másodjára, éppen november első felében kezdtek a gazdák feldolgozni. A liba szép madár, a liba jó madár, s most, hogy naptár szerint is vége már a mezőgazdasági évnek (legalábbis régente ekkor ért véget) kényelmesen hátra is dőlhetnénk, várva a libasült, abált (konfitált) libacomb, ludaskása, s más libaételek, libaleves elkészültét, mihez – bár nem volt túl kedves az időjárás – az ideni újbort is megkóstolhatjuk.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2009/11/24 | bor, Bor és étel párosítás, borász
WUNDERLICH „Lojzi” ALAJOS sokunk kedvelt Lojzija. A villányi borász a kakaspörköltjéről legalább annyira ismert, mint borairól. Nagy sütő-főző ember ő, aki az 1914-ben épült présház melletti kemencében süti már jó ideje a malacot, libát, amit éppen a vendég kíván. A bogrács is sűrűn használatba kerül, s leginkább a már említett kakaspörkölttel tette őt ország-világ előtt ismert szakáccsá, ám Lojzinak akad egy nagyszerűen főző felesége is, akiről eddig nem szólt a fáma.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2009/11/10 | bor, Bor és étel párosítás, Recept
A LIBACOMB jó étel. A libacombot is, mint minden mást, lehet bonyodalmasan készíteni, s lehet egyszerűbben is. Az egyszerű készítési módok legjobb eredményt hozó módozata a zsírban abálás. Abálással a libacomb nem szárad ki, omlós lesz, vagyis éppen a sült libacomb leggyakoribb hibáit lehet így elkerülni. Abálást emlegetek, pedig ma már leginkább konfitálást illene mondanom. Persze semmi népieskedés nincs az „abálás” szó használatában, csupán annak a kiemelése,
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2009/11/09 | Recept, Történelem
A MÁRTON NAPI LIBA, akárcsak a karácsonyi, vagy éppen a tavaszi, az év második libaszezonjának legelső igazán kiemelkedő, és jeles ünnephez kötődő darabja. A rómaiak igen megbecsülték a libát. Mars és Júno szent madarának tartották. A libák serénykedtek a Capitolium körül is, ahogy az ünnepi asztalon sem maradtak szégyenben. A rómaiak leginkább ebben az asztali szerepben szerették őket látni. A nevezetes madár a nevezetes gasztronómot, a már életében legendává vált Apíciust is elbűvölte, aki ételeivel és receptjeivel nyerte el ércnél is maradandóbb emlékművét.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2009/11/07 | nemzetközi konyha, Recept, Történelem
NOVEMBER TÁJÁN minden böcsületes gasztronómnak köteles tisztsége Szent Mártonról és a hozzá kötődő derék fehér szárnyasokról szót ejteni, és dicsérni kell a libát, Mars madarát (Avis Martis) fennen, mert ennek a szép madárnak igen nemes alkatrészei a melle, combja, de legfőképpen a mája, amit ha jól készítenek és túlzásokba nem esnek, élménnyé válik minden falatja. (Feltámadt hát a felejtett hagyomány.)
(tovább…)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!