THE WINEBAR – Pók, Tóth, a Kőszegi Trio és Frankie

PÓK TAMÁS Pincéje és az Egri Borvár, Tóth Ferenc Pincészete mutatkozott be a Winebar-ban. A koreográfia a korábbiakhoz volt hasonló. Borbemutatás, kóstolás, majd kilenc órától jazz-koncert, ezúttal a  Csepregi-Vasvári-Kőszegi Trio, amelyhez negyedikként Frankie Látó (hegedű) csatlakozott. Tóth Ferencet leánya, Tóth Katalin képviselte. Pók Tamás, akit a bukolikus harmóniák borászának neveztem, személyesen jött el.

(tovább…)

PÓK TAMÁS – a bukolikus harmóniák borásza

PÓK TAMÁS borász (Eger) lelki szemeim előtt mindig úgy jelenik meg, mint akinek a gerince soha nem hajlik. Egyenes tartású, délceg, s mellette természetes. Régi időkben ilyen lehetett a huszárokkal leírható, letisztult, ma már kiveszőben lévő típus. Katona kora óta így ismerem. A természethez az ókori világ bukolikus költészetében fellelhető higgadt egyszerűséggel és mitologikus tisztelettel viszonyul. Férfiasan gyengéd a természethez, s benne a szőlőhöz. Miután e sorokat már leírtam, a borászat honlapján az előbbieket is alátámasztó gondolatokra leltem.

(tovább…)

GB – Gróf Buttler, Eger

EGER JÓ. Tudjuk is, tapasztaljuk is, és a hagyomány és lusta megszokás is ezt mondatja velünk. A Gróf Buttler (GB) pedig ezen a borász egyéniségek sorával ékesített borvidéken számomra egy újonnan megismert, kifinomultan és iskolázottan megjelenített, jól megkülönböztethető, szerethető stílust jelent. Sopronban Pfeniszl, Szerszárdon Merfelsz borai lehetnek azok, amelyek az én szememben a Gróf Buttler GB boraival filozófiában, világszemléletben rokoníthatók. Ezt a világot, mint bármelyik másikat is, leginkább érteni szükséges ahhoz, hogy a maga teljességében szerethessük és élvezhessük.

(tovább…)

VINCZE BÉLA MÁSKÉNT – Syrah, Cabernet franc 2009

VINCZE BÉLA borai mindig némi bizonytalanságot keltenek bennem. Nem másért, csak mert tetszenek. Újra bort küldött, kíváncsi türelmetlenséggel várva a véleményt, miközben persze tudja, hogy amit csinált annak jónak kell lennie. Muszáj tetszenie, de teljesen biztos ebben mégsem lehet soha. Most Blauburger, Cabernet franc és Syrah került a csomagba. A borokat időben eltolva, közel egy hónapon belül kóstoltam, ám az élmény és benyomások, az „eszmei mondanivaló” megmaradtak, mert számomra inkább akad itt eszmei mondanivaló, mint az, ami a

(tovább…)

DEMETER GONDOLATOK – beszélgetés a borkritikáról

DEMETER CSABA egri borász a közelmúltban egy beszélgetésre invitálta a közönséget a borkritikáról. Valahogy úgy hozták az elmúlt hetek, hogy villányi borőr létemre mostanában leginkább egri borászok, mint Vincze Béla és Pók Tamás, borait kóstolom, akik – a véleményemre is kíváncsian – bort küldtek. Hamarosan le is írom, mit gondolok a boraikról, s talán még főzök is mellé valamit, ami jól passzol.

(tovább…)