BALATONI NYÁR – „Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen, s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont.” – írta Cholnoky Jenő, Balaton című műben, 1936-ban.
A BALATON vízgyűjtő területén ötvennél is több halfaj előfordulását írták le és ebből legalább 30 ma is előfordul. 1830-ból származó leírások a „karika keszegről”, a „látott hal”-ról (garda) és minden balatoni halak királyáról, a süllőről (Stizostedion lucioperca) szólnak. (A süllő és a fogas – mint tudjuk – ugyanaz a kiváló fehérhúsú halfaj, melyet nem mindenütt, ám ezen a vidéken 1.5 kg alatt süllőnek, felette fogasnak neveznek.) A szőlőhegyeken bő száz év óta, s ma is főzött gulyáshoz, pörkölthöz hasonlóan nemzeti üggyé vált a halászlé is.
„MA NEM CSAK A HALÁSZ nem kap vacsorahalat, hanem még pénzen sem lehet halat venni a Balatonnál” – fejemben Jankó János 1902-es Balaton-kötetének egyik mondata járt a régi idők homályából. Mit mondjak, száz év óta a „halhelyzet” csak romlott – gurultam Badacsonytördemic felé a decemberi havas esőben a barátom ígérte balatoni hal után. Ó főhal, ó Balatonnak csillogóan ezüstfényű halkirálya, ó Lucioperca sandra – a süllő! A sümegi vár, Szentgyörgyhegy, Szigliget és Badacsony nem mindig a Jókainál vagy Eötvös Károlynál olvasható derűs tájképet mutatják, a lombokkal és virágokkal borított időt, csupán ezt a havas, ködös, jeges elvarázsolt tájat.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!