Szerző: Csíki Sándor | 2020/10/02 | Gasztronómia történet, magyar konyha, nemzetközi konyha
HÚSFOGYASZTÁS – Hosszú időn át, gyakorlatilag mindent, aminek négy lába volt és nem volt asztal, megsütöttek, megfőztek, elfogyasztottak. A nagyméretű madarak, vadak, halak a társadalmi rangban magasan állók asztalára kerülhettek csak, ezzel is kifejezve és erősítve az uralkodó osztály felsőbbrendűségét. Hattyú, szarvas, őz, vagy viza csak királyi, főúri asztalokon fordulhatott elő. Ám a változás folyamatos volt. Az angol udvarban a Viktória királynő számára készített 1840-es karácsonyi menüben szerepelt utoljára sült hattyú, hogy aztán soha többé már ne jelenjen meg.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2020/01/13 | Gasztronómia történet, nemzetközi konyha, Népszerű tudomány
A HÚS – Mátyus István 1762-ben, Kolozsvárott megjelent Diaetetica című művében teszi fel a kérdést, hogy: „mikor csúszott bé a’ hús étel az Emberek közi?” Mátyus amellett érvel, hogy ez nem a Paradicsomban történhetett, hanem az özönvíz után, mert azt megelőzően, a Bibliában „sincs arról semmi emlékezet, hogy valaha valaki húst evett volna: maga Noé is mind tiszta, mind tisztátlan állatok közzül annyit eresztet ki a’ bárkából, a’ mennyit bé-vitt vólt; egyébként, vagy egyet meg-kellett vólna ennie azok közzül.”
(tovább…)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!