A LEVES HAZUDIK című könyv állítása az eperről ugyan nem igaz, azonban a bulvár elemekkel tűzdelt könyv mégis csak felvet egy létező problémát. Ez a probléma az élelmiszeripari adalékanyagok problémája, amelyek értelmezése, értése körül ugyanaz a zűrzavar uralkodik, mint ami a könyvből is lejön. Hozzáadott vegyületek ezrei fordulhatnak elő az élelmiszerekben, s a köztük
A LEVES HAZUDIK című könyv eperre vonatkozó tézisét, miszerint: a világon sincs annyi eper, amennyi az eper ízű termékekben megjelenik, már sokszor hallottam emlegetni. Soha nem szóltam hozzá, azonban minden alkalommal, amikor említették, kényelmetlenül éreztem magam, mert valahogy nem tartottam eléggé meggyőzőnek az állítást. A napokban újra találkoztam ezzel a széles körben elterjedt, s gyakorta idézett „eper-tézissel”, ám most már úgy gondoltam, hogy a végére járok annak, hogy igaz-e az
MÁTIS András teológus hozzászólásként rögzítette azokat a sorokat, amelyeket én most írásként osztok meg. Mátis Andrást idézve: „1985. áprilisától nyolc éven keresztül egy kastély határozta meg az életemet, éjjelemet-nappalomat.” Ez a Sziráki kastélyszálló volt, ahol annak idején magam is emlékezetes szép napokat töltöttem. (CSS)
A PIZZA meghódította a világot, ahogy valamennyi utcai étel meghódítja, legyen az a döner kebab, amely közismerten széppé tesz (Döner macht schöner!), vagy bármiféle hamburger, hot dog, stb. Az utcán élő kultúrák utcai ételeket kívánnak, s ebben aligha van változás, bármiféle időszakáról is beszéljünk jégkorszak utáni civilizációinknak. Çatal Hüyük városában éppúgy ették, mint Pompeiben, vagy a Magyarország lakosságával vetekedő méretű mai New Yorkban.
AZ APOTEÓZIS SZÓ jelentése: isteni rangra emelés, istenítés. A polgári konyha esetén talán nem is túlzás ez a szó, különösen, ha Szindbád szolgáltatja az illusztrációt. Napjaink gasztronómiai fogalmi zűrzavarában, amikor a paraszti, s polgári konyha alig-alig válik szét a tudatunkban, s amikor ebbe a rendszerbe sokaknak a fine-dining már végképp beilleszthetetlennek tűnik, jól esik Huszárik Zoltán negyven évvel ezelőtt (1971) bemutatott filmjének részletét megnézni.
KŐBÁNYA NEM EGY egyszerű hely, s mint a neve is mutatja, akadhat ott kőbánya bőven, legalábbis a múltban akadt, hogy ma már csak a nyoma akadjon, s az is a föld alatt. Ez a sok volt kőbánya, évszázadok nyoma, pont kapóra jött, amikor a Duna vizéből főzött sört a helyi serfőzdék hűvösön akarták tartani. Serfőzde ugyan akadt szép számmal, ám nyomuk is alig van már, csupán egyik-másik neve, s egy-két elhanyagolt, leromlott gyárépület maradt fenn, a Dreher Sörgyárak területén is, az Éles-saroknál, ahol 1948. óta a nosztalgikus hangzású Kőbányai világos is terem.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!