BALATONI KESZEG TESZT – balatoni halsütödék tesztje, 2014

BALATONI KESZEG TESZT (2014) – a legjobb három balatoni halsütöde. Tavaly a Balaton hekksütőit teszteltük, s már akkor is akadtak, akik (joggal) hiányolták, miért is nem a balatoni halakról forgatunk. Megfogadtuk a tanácsot és idén a sült keszeg került az asztalunkra. A legjobbaknak kikiáltott halsütők közül választottunk ki hatot, és kóstoltuk meg a sült keszegjüket.

(tovább…)

HEKK TESZT A BALATONON – nagy hekk tor, hat város, egy hal

vince 029HEKK TESZ A BALATONON – Végigjártuk a Balatont és hat forgalmas, turisták által sűrűn látogatott helyen ettünk hekket. Az eredmény a várakozásaimmal ellentétben, lesújtó. Eszembe sem jutott volna azt gondolni, hogy hideg, nem kellően átsült, állott halakkal is találkozunk. Márpedig találkoztunk. A tesztet rejtett kamerával meg is örökítettük és bőséges anyagot néhány percbe sűrítve itt láthatjátok.

(tovább…)

HÚSVÉTI HÚSFOGYASZTÁS – tanácsok

A MAGYAR HÚSSZÖVETSÉG és a Gfk Hungária sajtóközleménye szerint a legális csatornákon mért belföldi húsfogyasztás évek óta csökken, és ez hatással van a magyar húsipar teljesítményére is. A magyar húsipar teljesítménye 2010-ben az előzetes becslések szerint ismét stagnált vagy némileg csökkent. A nagyobb visszaesést az export jelentős növekedése akadályozta meg. Sertés és marhahús exportunk egy év alatt több mint 40%-kal növekedett és 2010-ben meghaladta a 180 ezer tonnát, illetve a 380 millió Euró értéket.

(tovább…)

PAPRIKA TESZT 3 – Erős Pista és versenytársai

A DARÁLT PAPRIKÁKNAK már régi hagyománya van a magyar konyhában, s a délszláv vidékeken is, de az indiai konyhában is van a rokonságába tartozó készítmény. A szárítás, szárítás/füstölés, szabad tűzön sütés utáni olajban tartósítás, savanyítás mellett a darált paprika sóval tartósított változata is elterjedt. Az őrölt pirospaprika mellett az év jelentős részében ez biztosította a friss paprikához közel álló ízeket, s emellett bárki elkészíthette.

(tovább…)

PAPRIKA TESZT 2 – édesnemes paprikák

A PIROSPAPRIKA a magyar konyha 18. század végétől kezdődően uralomra jutott, meghatározó fűszere. Így aztán egy cseppet sem mellékes, hogy miféle minőségben fordul elő, vásárolható meg. 2010-ben az IPM Magazin pénzt, s fáradságot nem kímélve, igen alaposan vizsgáltatta a Magyarországon kapható őrölt pirospaprikákat, s néhány paprika készítményt is. A paprikák érzékszervi (organoleptikus) vizsgálatát én végeztem. Ennek az eredményét olvashatjátok itt, s az előző írásban is. A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ 2-8720 számú irányelv) a hazai fűszerpaprika őrlemények előállításához megnevezi a felhasználható nyersanyagot is, amely a

(tovább…)

PAPRIKA TESZT 1 – különleges és csemege paprikák

A PIROSPAPRIKA a magyar konyha 18. század végétől kezdődően uralomra jutott, meghatározó fűszere. Így aztán egy cseppet sem mellékes, hogy miféle minőségben fordul elő, vásárolható meg. 2010-ben az IPM Magazin pénzt, s fáradságot nem kímélve, igen alaposan vizsgáltatta a Magyarországon kapható őrölt pirospaprikákat, s néhány paprika készítményt is. A paprikák érzékszervi (organoleptikus) vizsgálatát én végeztem. Ennek az eredményét olvashatjátok itt, s a folytatásban. A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ 2-8720 számú irányelv) a hazai fűszerpaprika őrlemények előállításához megnevezi a felhasználható nyersanyagot is, amely a

(tovább…)