100 ÉVIG AKARSZ ÉLNI? – aludj sokat, egyél, beszélgess

100 ÉVIG AKARSZ ÉLNI? Úgy hírlik, hogy ez nem is annyira illúzió, mint azt gyalázatos átlagéletkorral jellemzett hazánkban gondolnánk. Akadnak helyek a világban, ahol ebben joggal hisznek. 2010-ben az USA-ban az ottani Népességnyilvántartó Hivatal (Census Bureau) szerint már mintegy 72.000 százéves élt. A  százévesek száma azonban 2050-ben már akár a 600.000 főt is elérheti, tekintve, hogy az USA-ban a II. világháború után, 1946-1964 között igen sok, 76 millió gyermek született. Hazai hasonlatot keresve, ez a Ratkó korszak amerikai megfelelője, a „Baby-Boom Generáció”, akik közül több, mint fél millióan jó eséllyel lehetnek 100 évesek.

(tovább…)

SZERENCSI KEDVENC – a transz-zsírsavak és a retro

Transz-zsírsav mentesen

A SZERENCSI CSOKOLÁDÉ igazán jó hírű volt – valamikor  Jó csengésű név volt. Ma már – legalábbis nekem – ez a csengés már korántsem olyan kedves, mint volt régen, amikor az általános iskolai tanévzáró ünnepség után bizton számíthattam két sárgás csomagolású Kedvenc táblás nugátra, mert volt idő, amikor éppen az volt a kedvencem. Aztán a dolgok változtak, Az általános iskola alsó tagozatból is kinőttem és az ízlésem is változott.

(tovább…)

KIRÁLYI ESKÜVŐ – Pippa Middleton és a brideorexia

PIPPA MIDDLETON, vagyis Philippa Charlotte „Pippa” Middleton, cambridge hercegnőjének, Catherine Elizabeth „Kate” Middletonnak a húga. 1983-ban született, s egy évvel fiatalabb a nővérénél. Csinos hölgy és a fotósok egyre jobban érdeklődnek iránta. Nővére révén rokonságba keveredett a királyi házzal, bár a Middleton család mindenféle unokatestvéri és egyéb ágakon már I.Erzsébet királyné rokonságába tartozott. Az esküvő után Kate Reardon a Tatler szerkesztője így nyilatkozott: ‘A nyugati világ valamennyi magazinja őt akarja a címlapjára.”

(tovább…)

FIATALÍTÓ KÍNAI LEVES (recept)

A KÍNAI EMBEREK életcélja a Fu (boldogság), a Lu (tiszteletreméltóság) és a Shou (hosszú élet) elérése. A kínaiak szerint: Áldottak, akiknek jó az étvágyuk, s örömet találnak az ételben, akik magas kitüntetéssel, nagy gazdagságukban finom ruhákba öltöznek, s áldottak, akik hosszú életük során élvezni tudják a pihenést. A Fu, Lu, Shou írásjegyeivel, képi ábrázolásával, szobraival gyakorta találkozni. A kínai civilizáció kezdete óta Sun Nung (vagy Shen Nung) a mezőgazdaság istene minden növény hasznuk szerint sorolt osztályokba. Meghatározta azokat a növényeket, amelyek egészséget, s hosszú életet adnak az embereknek. Számos császár törekedett az örök életre.

(tovább…)

McDONALDS MÚMIÁK – a meztelen igazság

A VILÁGOT ISMÉT KÖRBEJÁRTA a meghökkentő hír: a McDonalds hamburgerje és sült krumplija nem öregszik. Évek múltán sem penészedik, s az élelmiszerromlás szokásos és jól felismerhető jegyeit sem mutatja. Magyarországon is ismertek lettek Sally Davies ide kapcsolódó fotói a halhatatlan hamburgerekről. A McDonalds pedig hallgat, s a többi junk food előállító is jobbnak látja csendben maradni, miközben joggal örülhetnek, hogy mindig csak a McD’s hamburgerjét utálják.

(tovább…)

A KÖVÉRSÉG – súlyos betegségek hordozója

A MOMOT, azaz a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke, akiről már volt szerencsém más alkalommal is írnom, nem oly’ rég magas állami kitüntetésben részesült. Dr.Bedros J. Róbert Ph.D. a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosa, mert róla van szó,  a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg. A hír eddig van, s lám, mily’ kevésnek tűnik, miközben rengeteg tanulás, munka, számtalan diploma, egy fél élet, s valós teljesítmény hitelesítik. A következőkben pedig azzal fejezem ki nagyrabecsülésem, hogy valamennyiünk figyelmének felkeltésére közreadom Dr. Bedros J. Róbert egy 2008-ban, a világgazdaságban megjelent írását. Gratulálok a kitüntetéshez!

(tovább…)