A BOR – s amit ma is tévesen tanítanak

Másolat DSC ++2169 TOK OROSZ 2TART A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2010 rendezvény. Berecz Edgár „Kis asztali illemtan, avagy hogyan viselkedjünk az étteremben (Az éttermi vendégek kézikönyve)” című, Erdélyben kiadott könyvéből következzzen a borra vonatkozó rész, ahogy szerzőnk azt látja, s tapasztalata alapján összefoglalja. A téma igen összetett volta miatt akadhatnak részletek, amelyekben nem lesz teljes az egyetértés, ám ez az írás alapvető értékeit nem csorbítja. Edgár az erdélyi borbarátoknak állította össze könyvének ezt a fejezetét, s köszönet érte itt, az Anyaországban is, ahol szintén hasznos lehet minden, ami a kulturált borfogyasztást támogatja.(CsS)

(tovább…)

SOMMELIER BAJNOKSÁG – Sopron

kep sopron1SOPRONBAN komolyan készülnek a holnapi Nemzeti Gulyás Napra, azonban ma még a Sommelier Bajnokság zajlik, amiről a Food & Wine kötelessége beszámolni. A holnapi nap miatt média partnerem a Borigo írására hagyatkozom. A Borigo így ír a jeles eseményről:

„Két év szünet után 2010. augusztus 26-27-én a soproni Hotel Lővérben a honi pohárnokok újra összemérhetik tudásukat. A győztes képviseli hazánkat a strassbourg-i Sommelier Európa Bajnokságon.

(tovább…)

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN

00022 01SOSEM TUDTAM eldönteni: valójában néminemű „fejlődés” van-e kedvenc szőlővidékemen, a Somlón (Ság és Kis-Somlyó) – a Somlót például örömtelien kezdik újratelepíteni, vagy, mint az ember és a természet viszonyában oly sok helyütt észleljük, elhúzódó válságban volnánk. Netán közeleg vagy itt is a vég? S nemrégiben egy urbanisztikai vándor konferencián újra erős nyomatékot kapott a kérdés, mert ott is sorra a vészjóslóan kellemetlen igazság fogalmazódott meg, s persze nem először: ha így folytatjuk, nincs is oly messze az összeomlás.

(tovább…)

SZILÁGYSÁGI HEPEHUPA

DSC 8350HA MESSZIRŐL nézzük, én nemrég közelről is vizsgálhattam: a majd hatszáz méter magas somlyai Magura egyike a legérdekesebb előhegységeknek, miként Kincs Gyula írja a millenniumi „Osztrák – Magyar Monarchia írásban és képben” című könyvsorozat Szilágy megyét bemutató részében – „regényes, szép részletekkel”. Vagyis a Magura tetejét erdők koszorúzzák; déli és keleti lejtőinek meszes összetételű földjén eredetileg kitűnő bor termett; legújabban már csak itt-ott Királyleányka,

(tovább…)

BERECZ STÉPHANIE az év bortermelője (2010)

moon 533BERECZ STÉPHANIE az év bortermelője Tokaj-hegyalján. Új nevet kell tehát megtanulnunk a borászok férfiak uralta világában. Stéphanie 1970-ben született, s erre szülei beleegyezésével a Loire-völgyében fekvő Ancenist választotta., ami a szőlők felől nézve sem számított rossz döntésnek.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.