METRO ÉV BORA 2023 – napfényes válogatás

METRO ÉV BORA 2023 – napfényes válogatás

METRO ÉV BORA 2023 - napfényes válogatásMETRO ÉV BORA 2023 – Forró nyarat idézik a METRO idei Év Bora válogatások: a spanyol Cepa Divisa és a magyar Kikötő kollekció március közepén került a nagykereskedelem áruházainak polcaira – és csak oda, hiszen ezeket a borokat kizárólag a METRO forgalmazza. A METRO Év Bora címet az áruházlánc minden évben egy kiváló fehér-, rozé- és vörösborból álló borválogatásnak ítéli oda; a nemzetközi válogatás mellett a magyar METRO idén is kiemelt egy kitűnő hazai bortriót.

(tovább…)

11. BORKONFERENCIA – BMC, 2023.  március 3

11. BORKONFERENCIA – BMC, 2023. március 3

11. Borkonferencia 11. BORKONFERENCIA – Március 3-án jön a 11. Borkonferencia . A március 3-i Borkonferencia már elérhető programját böngészve úgy tűnik, valóban húsbavágó és igen aktuális témákat feszegetnek majd a tavaszi eseményen. Vélhetően a legtöbb szakmabelit az éppen készülő nemzeti bormarketing stratégia érdekli leginkább, amelyről rögtön a konferencia elején kaphatunk majd tájékoztatást.

Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos beszél majd az ekkor már ismerhető részletekről. (tovább…)

KREINBACHER PEZSGŐ – jó évjárat a 2022-es

KREINBACHER PEZSGŐ – jó évjárat a 2022-es

Kreinbacher pezsgőKREINBACHER PEZSGŐ – Semmi ok az aggodalomra! A hosszan tartó aszály ellenére is jó szüreten van túl a Kreinbacher Birtok. A rendkívül meleg nyári időjárás ellenére jó évjáratban bizakodhatnak a tradicionális pezsgők készítői külföldön és idehaza egyaránt. A pezsgőkészítés szülőföldjének számító franciaországi Champagne-ban a szőlőtermés kiemelkedő minőségét látva az elmúlt 15 év legmagasabb értékén határozták meg a szüretelhető mennyiséget. Az elmúlt évek legsikeresebb hazai pezsgőkészítő műhelyében, a Kreinbacher Birtokon ugyancsak elégedettek a

(tovább…)

ÉV BORTERMELŐJE 2022 – Most ki lesz a nyertes?

ÉV BORTERMELŐJE 2022 – Most ki lesz a nyertes?

Év Bortermelője 2022ÉV BORTERMELŐJE 2022 Idén is az „Év Bortermelője 2022” cím öt jelöltje mutatkozik be a „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen. Vajon ki lesz közülük az Év Bortermelője 2022-ben Magyarországon? Az év végéhez közeledve a borász szakma és a magyar bor iránt érdeklődő közönség egyaránt nagy izgalommal várja, hogy kiderüljön, ki nyeri el Magyarország legrangosabb borászati elismerését, az „Év Bortermelője” címet 2022-ben. Nemrég lezárult a díj jelölési szakasza, ahol közel 850 megszólított borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és séf véleményének összesítése után a Magyar Bor

(tovább…)

VINCE  GÁLA 2022 – megújult VINCE PLATFORM

VINCE GÁLA 2022 – megújult VINCE PLATFORM

Vince Gála 2022VINCE GÁLA – 2022. november 19-én a Vince ismét megrendezi a Vince Gálát, hazánk kiemelt jelentőségű borünnepét, amely a most elindult Vince-platform egyfajta első „mérföldköve” és debütáló eseménye is lesz egyben. A szervezők a „boralkotások” bemutatására is megtalálták az igazán méltó helyet, a művészet egyik legfontosabb színterét: 2022. november 19-én 15 órától a Szépművészeti Múzeum ad otthont a Vince Gálának. A 2022-es Vince Gála minden tekintetben új szintre emeli a magyar borok ünnepét. Igazi társasági eseménnyé, közösségi élménnyé nemesíti,

(tovább…)

VILLÁNYI FRANC & FRANC 2022 – a franc fővárosa

VILLÁNYI FRANC & FRANC 2022 – a franc fővárosa

Franc & Franc 2022FRANC & FRANC 2022 – Novemberben két álló napig újra Villány a cabernet franc világvárosa. Minden eddiginél komolyabb nemzetközi borkínálat, izgalmas szakmai előadások és szélesre tárt pinceajtók várják november 25-én és 26-án a Villányba érkező vendégeket. A Franc&Franc fórum és kóstolónap hetedik kiadása az első tematikus cabernet franc borverseny, a Franc du Monde

(tovább…)