IFJÚKORI KÉP: ha fölszálltam szülővárosom állomásán a vonatra, irány Békéscsaba, rögtön akadt utas, aki a legelső füttyjelre maga elé tette tarisznyáját (vulkánfíber bőröndjét), akkurátusan kipakolt belőle szalonnát és hagymát, kenyeret szelt mellé és nekilátott a reá váró tizenhárom kilométeres út értelmes eltöltéséhez. Akárhányszor utaztam (márpedig középiskolába is
GYÜMÖLCSOLTÓ napján hófúvásokat jelent az előrejelzés – hetyei udvaromat hó fedi, szigorú hideg tél járja 2013. március végén, a tüzelőt már nem lehet jobban beosztani; ma hozzák a megrendelt fát; az idei szezonban a harmadik alkalommal. A fák pedig tanácstalanul alszanak a kertben – két napja viszont szerencsésen összejöhettünk százan-százhúszan a zalai Pórszombat melletti Medes-hegyen, Kovács Gyula barátom öreg boronapincéje előtt, ahol a protokollok nélkül beszélhettünk a Tündérkert-mozgalomról;
VÖLGYSÉG: LIGETES dombvidék, itt-ott össze függő erdőkkel, melyet Vörösmarty „fiatalságom tündérországának” nevez –„Százados erdőségek, köztök, mint égi maradvány,/ Nyúlnak el a völgyek, fiatal szépséggel igézők…” A Völgység valójában az ismert tolnai tájnév, amely Kogutowicz Dunántúl monográfiája szerint a Mecsektől északra elnyúló pannon táblán a Hegyháttal és Zseliccel egyetlen, nagyobb egységet
UTAZNI JÓ – Ha például Krúdy Gyula neszét vette, hogy a távoli Szepesbéla vasúti restaurációjában új konyhaséf kezdi meg művészetét, kiballagott a vasútra, felszállt a vonatra és a regényes nevű stációba utazott, hogy megkóstolja az új szakácsné új főztjét. (Ó, boldog békeidők – az újságírók akkoriban száz százalékos első osztályú kedvezményt kaptak a királyi MÁV-tól.) És most hallom, egy nagyon is
ALFÖLD KONTRA HEGYVIDÉK – válasz Dlusztus Imrének. Kedves Imre Gazda, könnyű Katát táncba vinni! Csak a napokban került kezembe kommentárral ellátott cikked internetes lapodból, az Elitborból. Ebben újraközlöd egy korábbi Lugas-írásomat (Mi van még egy üveg magyar borban?), amelyhez több pontban kiegészítő-vitázó megjegyzéseket teszel. Így is van ez rendjén – azért dolgozik az emberfia, hogy értelmet találjon szellemi erőfeszítéseinek.
AMBRUS LAJOS író a blog állandó vendégszerzője. A minap már sokadszorra egyeztettünk egy kemenesaljai látogatásról, kemencében sütésről, birkafőzéséről, s persze a somlai bor gyakori kortyolgatásáról is. Megegyeztünk újra, hogy nem is lenne annál jobb, mint, ha leülnénk a diófa alá, várva, hogy a kemencében süljön a friss, illatos kenyér, miközben mi furmintot iszogatnánk.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!