NEMRÉGIBEN AZ A meglepetés ért, hogy felhívott egy „olvasó” és olyan kecsegtető ajánlatot tett, amelynek semmilyen módon nem tudtam ellenállni. Azt mondta többek közt Szentesi Jóska (akkor még Szentesi úr), hogy egyéb gyűjteményes „hungarikum” fajtái között van neki Csókaszőlőből készült bora (is). (A Csókaszőlő a régi magyar nyelvben a fekete szemű szőlőt jelentette.
Tétova kérdésemre annyit válaszolt: akár meg is lehetne kóstolni.
Ó, A SÁRFEHÉR NEVE először is a nyelvi reflexióikat szabadítja el: sárarany, sárfehér, sárhajú. Sárlik. De sárkerep és sárkülü, sárkór, sárfűz és sártök is. Aztán sármány és sármálinkó – a ’sár’ itt ellentétben az általánosan használt ’sár’ főnévvel, amely ugye a „víz által többé -kevésbé meglágyított, híggá tett földet” jelenti, mond a Czuczor-Fogarasi szótár, „kivált ha azt a járók lábai, a szekerek stb. föltiporják”, szóval a régi ’sár’ itt mindenütt elavult melléknévként szerepel. Jelentése a ma használatos főszínek egyike, a sárga – „És az ő fején alácsignek és fignek vala számtalan szörnyű sár gyíkok”, írja a kódexíró a Góry kódexben.
OLYAN KÜLÖNLEGES „termékről” beszélek, amely a legenda szerint még a Himnusz eredeti változatában is kiemelt helyet kapott: „Ménes szőlővesszein nektárt csepegtettél” – írta (volna) a sort Kölcsey az irodalomtörténeti legenda szerint, de később Ménest kicserélte (volna) a jobban hangzó Tokajra. Akár így, akár úgy (én egyébként a Ménes-verzióról semmilyen filológiai adatot nem találtam), azonban mégis: Ménesnek a nagyszerű minőség szinonimájának kell lennie.
A RÉGIEK, HA nagyon árnyaltan akarták magukat kifejezni, annyit használtak saját borízlelésük felsőfokául, hogy kitűnő. Hogy tüzes. És zamatos. Vagy: igen jó. S aki esetleg mélyebbre merülne a magyar borissza szótárban, egy elképzelt régi „tesztelésben”, efféléket találhat még: „resedához hasonló zamatot fejleszt” – ezt a három-négy éves olaszrizlingekről írta Rudinai Molnár István 1887-ben. Aztán, összehasonlításul: „az erdélyi riessling borok minőség és illat dolgában nem sokat engednek a Rajnamelléken termett riessling boroknak”. Entz Ferenctől származik a megállapítás az 1860-as évekből, mert ő
REJTÉLYES ÉPÍTŐ-MŰVÉSZ volt egy mára jobbára csak a periférián emlegetett különös férfiú – valahol a szecesszió és modern között, akinek még a neve is vitatott: Torockai Wigand Ede (1869-1945). Vagy Thorockay Wiegand Ede. Esetleg Vigand Ede. Nem tudni pontosan mikor született (az anyakönyv 1869. májust ír, ő maga viszont az 1870-es évet adta meg), s nem tisztázott az sem, mikor és hol és miként halt meg.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!