KOKTÉLOK NYÁRRA – A koktélok alapjait a bázisitalok jelentik. Ezeket likőrökkel, ízesítő anyagokkal tesszük izgalmassá, majd az italt díszítjük is. Alapszabály, hogy az összetevők száma csak ritkán haladja meg az ötöt, és az alkotás eredményeként elkészült kompozícióban a bázisital jellegének mindvégig meg kell maradnia. Koktélokat nem egyszer híres emberekről neveznek el. Marilyn Monroe (1926-1962) színésznő Norma Jeane Mortenson néven Los Angelesben született. Híres volt a pezsgő szeretete, bár a whiskyt sem vetette meg.

Számtalan filmszerepében látható pezsgővel, koktéllal, egyéb rövid italokkal, s legendássá vált életében valódi pezsgőfürdő is előfordult. Ritkán volt pohár nélkül látható. Imádta a partikat. Marilyn mindig tudta, merre kezdődik egy újabb parti, ahol pezsgőzni, inni lehet, így aztán cseppet sem meglepő, hogy róla, a sexistennőről, koktélt is elneveztek. Ezt a koktélt pezsgőspohárban készítjük. Pezsgő, brandy és gránátalma szirup (grenadine) kell hozzá. Egyszerű, amit Marilyn rajongóinak ki kell próbálniuk.

Marilyn Monroe koktél

  • Összetevői:
  • 4 rész pezsgő (120ml)
  • 1 rész (30ml) alma brandy (Calvados)
  • 1 tk. (5ml) grenadine (gránátalma szirup)
  • Cseresznyével díszíthetjük

Marilyn Monroe a Hétévi vágyakozás (The Seven Year Itch) című filmben (1955)

  • Marilyn nevezetes szerenádja, a “Happy Birthday Mr. President” John Fitzgerald Kennedy (JFK) születésnapi partiján hangzott el. Mielőtt elénekelte, pezsgőt fogyasztott.

Greta Garbo koktél

Greta Garbo (1905-1990) eredetileg  Greta Lovisa Gustafsson néven, Svédországban, Stockholmban született. Ő a néma- és a hangosfilm klasszikus korszakának egyik első csillogó, hollywoodi sztárja. Soha nem ment férjhez, gyermeke sem született, s egyedül élt, ami találgatásokra is bőven adott okot. Első hangosfilm szerepében, az Anna Christie című film (1930) angol nyelvű változatában hangzik el a klasszikussá vált mondat:  ”Gimme a whisky with ginger ale and don’t be stingy, baby.” (Adj egy wiskyt gyömbérsörrel, s ne légy fukar, bébi.) A filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték.

Greta Garbo

A Greta Garbo koktél meglehetősen izgalmas és leginkább talán a mentalikőr (Créme de Menthe) teszi azzá, különösen, hogy brandy-hez komponálódik, frissen facsart narancslével és Grenadine-nel.

  • Összetevői:
  • 30ml brandy
  • 30ml száraz vermuth
  • 30ml frissen facsart narancslé
  • 8ml gránátalma szirup (Grenadine)
  • Egy árnyalatnyi Crème de Menthe

A hozzávalókat cocktail shakerben, jéggel alaposan rázzuk össze, s töltsük hosszú, hűtött pohárba.

Sangria

A sangria a puncs rokonságába kellemes és népszerű nyári ital. A boltokban lehet ugyan többfélét is vásárolni, s még spanyol is akad köztük, ám azoknál jobbat is tudunk készíteni.  A paella mellé nincs is kellemesebb, mint egy behűtött kancsónyi sangria, mondják a spanyolok. Eredete az idők homályába veszett, tartják Andalúziában, ám annyi bizonyos, hogy népszerűsége a puncsokkal együtt az 1800-as évek arisztokrata partijain kezdett emelkedni. Minden magára adó étteremnek saját receptje van, azonban a vörösbor, a gyümölcsök, a brandy és a jég meglehetősen általános összetevői. A gyümölcslevek (citrom, narancs) szintén gyakoriak a sangriában és más italok is, mint a cointreau, vagy a triple sec, ugyancsak előfordulnak benne, vagyis, szabad a választás.

Sangria blanco (Clerico)

A “Sangria Blanco” a sangria fehérborral készített változata. Spanyolországban pezsgővel (cava) is készítik. New Yorkban, ahová a 60′-as évek elején ért el, a sprite is gyakori összetevője. Dél-Spanyolországban a sangria neve “zurra” és őszibarackot, nektarint is tesznek bele. Federico Fellini Júlia és a szellemek című filmjében elhangzó sangria recept és elmélkedés szerint:

“Három szelet citrom, három szelet narancs, ásványvíz. […] Három teáskanál cukor. […] Valenciában szegfűszeget is szívesen adnak hozzá; Cordobában sokkal finomabb ízű. Sangria. Szomját oltja azoknak, akik isszák. Titkos szomjúságunkat is oltja. A Feledés Főzetének nevezik.”

Fűszeres uborka koktél

Az uborka nem az a növény, melyet a koktél alapanyagok listáján első néhány hozzávaló között említenénk.  Az uborka a nyári asztalra leginkább saláta formájában kerül. Pedig az uborka infúzió Ceasar koktéllal és az Uborka Martini is népszerű. Az uborka koktél lehet erősen fűszeres is, amitől leginkább egy alkoholos dresszingre emlékeztet, ám csípőssége a tequilával jól harmonizál és a hőségben igazán üdítő.

Uborka koktélok

A tequilával és fűszerekkel készülő fűszeres uborka koktélt shakerben készítjük.

  • Összetevői:
  • 2 rész Blanco Tequila
  • 3-4 szelet uborka,
  • ½ citrom leve,
  • 1 csipetnyi cayenne bors,
  • ½ rész egyszerű cukorszirup.

A shakerbe jeget teszünk, majd az italt néhány rázással összekeverjük. A pohár száját cayenne borssal karimázzuk.

Uborka Martini

Az Uborka Martini egzotikus és megtévesztő nevű ital, mivel ginnel, s nem Martinivel készítjük. Uborka Martini néven egyébként igen eltérő összetételű italokkal találkozhatunk, ezért, mielőtt rendelnénk, kérdezzük meg a bármixert, hogy ő éppen miből, s miképpen készíti. Az Uborka Martiniban leggyakrabban gin, vagy vodka fordul elő, ám nagyritkán még olyan is akad, amelyben tényleg száraz Martini, vagy más száraz vermut van. (Ennyit az elnevezések megbízhatóságáról.)

Uborka Martini

Az Uborka Martinit 3 szelet uborkával indítjuk, amihez friss mentalevelek adunk (3-4). Az uborkát a mentalevelekkel együtt összezúzzuk. (Ez a rész  kísértetiesen  emlékeztet a mojito koktél készítésére.) Az összezúzott növényekhez 1 egész lime kifacsart levét adjuk, majd a készülő koktélt a lime levével megegyező mennyiségű cukorsziruppal tesszük harmonikusabbá. Az italhoz jó minőségű gint adunk. A shakert jéggel töltjük meg, s a koktél hozzávalóit összerázzuk. A koktélpoharába jeget kanalazunk, rászűrjük az elkészült italt, végül a poharat uborkaszelettel díszítjük.

Az előző recept szerinti koktélt Jean Georges Vongerichten 3 Michelin csillagos éttermében  (Jean Georges Restaurant, New York) az USA Top 10 éttermének egyikében (2011) az előző recepttől néhány fogásban eltérően, a következőképpen készítik: 3 szelet uborkához, és néhány friss mentalevélhez lime levet és azonos mennyiségű cukorszirupot adnak, majd a növényeket összezúzzák. Ehhez kerül a jég, gin, majd mindezt összerázzák. A shakerből a lehűlt, összekeveredett koktélt üres pohárba szűrik, uborkával díszítenek..

Sex on the Beach

A „Sex on the Beach” ugyancsak klasszikus koktél. A 1980-as 1990-es évek kedvelt vodka alapú itala. Számos variációja létezik, melyek közül két alaptípus emelkedik ki. Az egyikben a fő összetevők a vodka, barackpálinka, narancslé és áfonya lé. Ez az kombináció számít a Nemzetközi Bártender Szövetség hivatalos Sex on the Beach receptjének. A másik elterjedt típusban vodka, Chambord, Midon Melon likőr, ananászlé és áfonyalé taláéható. Az összetevőket shakerben, jéggel együtt rázzák össze.

„Sex on the Beach”

A variációk sorában előfordul, hogy a klasszikus recept narancslevét ananász lével helyettesítik. Ha a narancslevet kihagyjuk, a WooWoo koktélhoz jutunk. Amaretto, Grenadine is előfordulhat a Sex on the beach koktélban. Ez a koktél a marketingre is jó példa. Ezt az italt többek között a neve adja el.

Mojito

A Mojito (ejtsd: mohíto) az egyik legismertebb és legszélesebb körben népszerűvé vált, kellemes, frissítő hatású ital, melynek – cseppet sem mellesleg – magas a C-vitamin tartalma is, s bár nem ezért isszuk, de azért megnyugtató tudni. A Mojito-hoz kell egy vastag falú pohár, egy keverőkanál, frissen facsart lime leve, cukor, tört jég, mentalevél a pohárba téve, és a pohár szájának ízesítésére, fehér rum, majd tört jég gazdagon, s kevés szódavíz, Az elkövetett hibák legnagyobb része abból ered, hogy a jég kevés, a víz sok. Na, persze, a Mojito esetében sincs csupán egyféle recept, miért is lenne. A Mojito szülővárosában, Havannában némiképpen más sorrendben adagolják a hozzávalókat, mint New Yorkban. A klasszikus kubai sorrend: a pohárban összezúzott mentalevelek, cukor, víz, jégkocka, citromlé és fehér rum.

Mojito

S, ha azt gondoljuk, hogy már mindent tudunk egy ilyen egyszerűen elkészíthető koktélról is, mint a Mojito, látogassuk meg azt a helyet, ahol a világ legjobb Mojito koktéljait készítik. Ez pedig nem más, mint a Mojito szülőhelye, az 1942-ben megnyílt havannai La Bodeguita del Medio, ahol a legismertebb kubai dal, a “Guantanamera” szól minden áldott nap.

Csíki Sándor♣