I. SZÉKESFEHÉRVÁRI BORMUSTRA (2012) „A világfajták bűvöletében gyakran megfeledkezünk arról, hogy léteznek magyar szőlőfajták, és belőlük készült, figyelemre méltó, zamatos boraink. Rozália, Bakator, Csomorika Pátria Valentin… Csak néhány abból a 75 szőlőfajtából, amelyekből készült borokat szeretnék megismertetni városunk borkedvelővel, az I. Székesfehérvári Bormustra rendezvényen.

Őshonos magyar, illetve magyar kutatók által nemesített szőlőfajták és az ezekből készített borok állnak a program középpontjában. Szakmai beszélgetésekkel, borászok előadásaival, kiállítással színesített sétáló borkóstolón a tradicionális magyar, és a hazai nemesítésű szőlőfajták, valamint a belőlük készült borok mutatkoznak be az érdeklődőknek. 80 borászat közel 200 bora várja majd a kalandos kedvű látogatókat.

I. Székesfehérvári Bormustra (2012)

A rendezvény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere, míg a szakmai fővédnökséget id. Kamocsay Ákos borász vállalta.

„Az első, Hungaricum Bormustra elnevezésű rendezvényt Keszthelyen rendezték két évvel ezelőtt, mely a szakma és a látogatók körében is igen nagy sikert aratott. Ezt a hagyományt folytatva szeretnénk Székesfehérváron elindítani egy exkluzív eseménysorozatot, melynek első állomása lesz a szeptember végi seregszemle.” – mondta Kertész Zoltán, a Kertész Családi Pincészet vezetője, a bormustra egyik főszervezője.

A bemutatkozó 80 borászat nemcsak termékeivel lesz jelen, de több borász is fontosnak érezte, hogy személyesen is részt vegyen a mustrán, így is népszerűsítve kedvenc fajtáit.

I. Székesfehérvári Bormustra (2012)

A kóstolók mellett szakmai előadásokat is hallgathatnak a résztvevők:

  • 18.30: Badacsonyi magyar fajták – Dr. Brazsil József, egyetemi adjunktus (Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar)
  • 19.00: Magyar szőlőfajták – Szentesi József, borász (Borászok Borásza 2012.)
  • 19.30: Tradíció és marketing a borászatban – Miklós Csaba, borász (Mór)

Bővebb információk: www.fehervari-bormustra.hu

I. Székesfehérvári Bormustra (2012)

(A sajtóanyag alapján: Csíki Sándor♣)