CHIFFON TORTA – matcha teával

matcha teaCHIFFON TORTA – A chiffon torta az elmúlt 100 év egyetlen igazán új tortája, amit ráadásul egy Los Angelesben élő biztosítási ügynök, bizonyos Harry Baker talált fel 1927-ben. Ezt követően, majd húsz esztendeig gondosan megőrizte a torta receptjének titkát. Végül a receptet 1947-ben eladta a General Mills nevű vállalatnak. A tortát ettől kezdődően chiffon tortának nevezik, és 1948 májusában a „Better Homes and Gardens” című magazinban

(tovább…)

VÁLSÁGTORTA – A Nagy Gazdasági Világválság tortái, süteményei

Válságtorta az 1930-as évek receptje szerintVÁLSÁGTORTA  – Ahogy akad országtorta, évente ráadásul mindjárt kettő is, cukros és cukor nélküli, úgy a 1930-as évek nagy gazdasági világválságának (1929-1933) is voltak válságtortái és süteményei. Ezek a válságtorták a torták azon nagy családjába tartoznak, amelyet a Nagy Gazdasági Világválság alatt általánosan elterjedten sütöttek. A válság alatt a tej, tojás, vaj, cukor országonként eltérően ugyan, de hiányozhatott és hiányzott is a háztartásokból, s többnyire erősen meg is drágultak.  A válságtorta receptek eredete a 19. századig és a még korábbi időkig nyúlik vissza.

(tovább…)