Válságtorta az 1930-as évek receptje szerintVÁLSÁGTORTA  – Ahogy akad országtorta, évente ráadásul mindjárt kettő is, cukros és cukor nélküli, úgy a 1930-as évek nagy gazdasági világválságának (1929-1933) is voltak válságtortái és süteményei. Ezek a válságtorták a torták azon nagy családjába tartoznak, amelyet a Nagy Gazdasági Világválság alatt általánosan elterjedten sütöttek. A válság alatt a tej, tojás, vaj, cukor országonként eltérően ugyan, de hiányozhatott és hiányzott is a háztartásokból, s többnyire erősen meg is drágultak.  A válságtorta receptek eredete a 19. századig és a még korábbi időkig nyúlik vissza.

Válságok – forradalmak, háborúk, járványok

A forradalmak, háborúk, járványok, válságok idején, általánosságban a krízis időszakokban a legkisebb kényeztetés is nagy szerepet kap. A torták, sütemények hamar felértékelődnek egy olyan időszakban, amikor a hozzávalók hozzáférhetősége jelentősen megcsappan. A sütemények, torták a békebeli boldog idők emlékeit elevenítik fel. A szerepük ezért különösen ilyenkor válik kiemelkedővé. A szükség és a hiány pedig számos érdekes receptet szül.

  • A háborúk megteremtették a “háborús sütiket”, amelyeket leginkább gyümölcsökből, magvakból készítettek, ha akadt, a búzalisztet pedig a frontra küldték. Az I. világháborút követő nagy válság újra próbára tette a háziasszonyok kreativitását.

Ezeknek az időszakoknak a kihívása abból áll, hogy a lehető legkevesebb alkotórészből, a lehető legkisebb költségráfordítással miképpen lehet ehető, sőt ízletes tortát készíteni. A jegyrendszer eleve beszűkítette a hozzávalók számát. A cukor helyett sok országban elterjed a melasz, és a gyümölcsök használata.

  • Jellegzetesnek számított a főzött mazsola szirup, amit mazsola, víz és fűszerek összeforralásával állítottak elő, s amitől sok sütemény, torta meglehetősen nedves lett.

A fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, stb. használata is általánossá vált a tésztákban. Receptek tucatjai születtek ezekben az időkben és születnek ma is

Válságtorta – az 1930-as évekből

  • Hozzávalók: 
  • 1 csésze barna cukor (vagy kristálycukor),
  • 2 csésze mazsola,
  • 2 csésze víz,
  • 3/4 margarin (vaj),
  • 2 teáskanál sütőpor,
  • 1 teáskanál só,
  • 1 teáskanál őrölt fahéj,
  • 1 teáskanál őrölt szerecsendió,
  • 1 teáskanál őrölt szegfűszeg,
  • 3 csésze liszt (lehet gluténmentes liszt is)

Elkészítése: 

  1. Melegítsük elő a sütőt 175°C-ra.
  2. Margarinnal (vajjal, olajjal) kenjünk ki egy tepsit, és lisztezzük be.
  3. Egy szószos serpenyőben keverjük össze a cukrot, mazsolát, vizet és a zsiradékot.
  4. Melegítsük fel, majd kevergetve 3 percig forraljuk, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk lehűlni.
  5. Egy edényben keverjük össze a lisztet, sütőport, sót, fahéjat, szerecsendiót, szegfűszeget.
  6. Ha a mazsolás keverék lehűlt, adjuk a száraz keverékhez és jól dolgozzuk össze.
  7. Tepsibe téve, 175°C-on, 35-40 percig süssük.
  8. Könnyen kiszárad, ezért ügyeljünk a sütési időre és inkább többször ellenőrizzük.
Válságtorta az 1930-as évek receptje szerint (Forrás: gfbakingfree.com)

Válságtorta az 1930-as évek receptje szerint (illusztráció)

TIPPEK

  • Gyakori, hogy az előbbi receptben szereplő víz helyett és helyén erősre főzött kávé szerepel.
  • Különféle magvak, mint dió, mogyoró is gazdagíthatják a tortánkat.
  • A  mazsola mellett/helyett a datolya is felbukkan.
  • Számos receptben fordul elő a reszelt alma (a fenti mennyiséghez 1 közepes méretű alma elegendő).
  • A sütőpor mellett akadnak receptek, amelyekben a sütőpor és szódabikarbóna 1:1 teáskanál arányú keverékét használják. Különösen a savasabb, almás változatoknál.
  • Akad recept, ahol a margarin, vaj, esetleg zsír helyett olaj szerepel.
  • Csokoládé darabok is belekeverhetők, vagyis minden, ami jobbá teheti, és akad a háznál, miközben a tojás és a tej hiányzik belőle. A csokoládét nem csupán darabokban adagolhatjuk a tésztához, hanem keserű csokoládét le is reszelhetünk. Az előbbi recepthez 1/2-3/4 csésze reszelt csokoládét számíthatunk.
  • A vaníliaízesítés ugyancsak gyakorinak számít.
A tőzsdén minden pénzét elvesztette, ezért már 100 dollár készpénzért (2018-as árakon: 1500 dollárért) eladó az autó

A tőzsdén minden pénzét elvesztette. A 100 dollár készpénzért (2020-as árakon: 1550 USD).

Csíki Sándor♣