HANUKAI LATKESZ – amikor nem szabad böjtölni

A HANUKA (Chanukah) – A Hanuka, ahogy máskor is, idén is kiszlév hó 25-én este kezdődik és a tradíció szerint nyolc napig tart. A Holdhoz kötődő hagyományos zsidó naptár és a Gergely naptár különbözősége miatt, az ünnep időpontja a keresztény naptárban évről-évre változik (2017-ben december 12-20.). A Hanuka és a Karácsony ünneplése

(tovább…)

BOXTY – kemencés ír burgonyalángos, tócsni

BOXTY – kemencés ír burgonyalángos, tócsni

AZ ÍR KONYHA leginkább a burgonyáról ismert. Olyan közhely ez, mint a magyar konyha esetében az őrölt pirospaprika. Pedig az írek is mondják, hogy róluk ne a burgonya jusson eszünkbe, hanem a halak, a tenger gyümölcsei, a birka és marha ételek. De ez már csak ilyen, így aztán marad a burgonya közhely, nálunk pedig a gulyás közhely. Amúgy a burgonya ír földön abban az időben jelent meg, s formálta át az ország képét, a társadalmat, s idézett elő demográfiai robbanást, amikor Magyarországon a paprika lassan terjedni kezdett. Majd, ahogy hazánkban a paprika kiszorította a hagyományos fűszerek nem kis részét, Írországban a burgonya

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.