Szerző: Csíki Sándor | 2011/11/19 | Vélemény
FIALÁRÓL Csernus helyett írtam, s nem is bántam meg, volt róla mit írni. Ám most Frei kerül szóba, akire hajdan még Erdélyi Zsófia hívta fel a figyelmem. Ő szólt Frei Tamás nagyon gáz kolumbiai kávéjáról, amit most minden belinkelés ellenére sem bolygatnék, mert nem ez mondandóm lényege. Csernust megkedveltem, mert szemembe mondta kapcsolatom igazságát, Fialát régről ismerem, Frei pedig ebbe a körbe vonva is az, aki megérdemli a figyelmet, miközben igényeim szerint majdnem biztos csalódást okoz. Az Alexandra top10 listájában (2011. november) mindjárt két Frei könyv is szerepel.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2010/11/18 | Hírek, Vélemény
MEGJELENT Herczeg Ágnes „Borok a konyhában„című könyve. Pont. Egy hír a sok közül, hiszen annyi mindenki ír ma már könyvet – írástudók, s írástudatlanok – hogy eggyel több, vagy kevesebb könyv ugyan kit érdekel? Az „eggyel több” bizonyára senkit, ami bölcs dolog, ám itt most valami olyasmi történt, ami mégsem átlagos. Mindeddig – tudva, hogy a könyv készül – nem is töprengtem el ezen, mert természetesnek vettem, hogy Ágnes véghezviszi, amit eltervezett, jó emberekkel veszi magát körül, s igényes, szép munkát ad ki a kezei közül. Más eszembe sem jutott, s az Alexandra kiadó is így láthatta, mert bizalmat szavazott neki.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2010/06/30 | bor, Hírek, Vélemény
ZELNIK JÓZSEF író, etnográfus, szimbólum-kutató neve már korábban is felbukkant a blog írásaiban. Már a 2006-ban kiadott, s az Adriáról (is) szóló ‘Tengerkönyv’ is megkapott, azonban írni arról mégsem írtam. Magam sem tudom miért, miközben szép és mély élmény volt.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2009/07/15 | Hírek
CSIFFÁRY TAMÁS (51) legújabb könyvéről, az „ÉVGYŰRŰ(k), avagy a mi kis történelmünk” (2009) című műről írni különösen örömteli. Örömteli, mert a szerző olyan művet írt, amelyet talán még senki a magyar és a világirodalomban. A szerző soktucatnyi megjelent könyv után állítja, hogy ez élete eddigi legjelentősebb műve. Összes művének ismerete híján ezt csupán elhinni tudom, megítélni nem, de az egészen bizonyos, hogy olyan alkotás született, amelyre figyelni kell.
(tovább…)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!