Gasztronómiai trendek, magyar konyha 2009

vegetable-farmerTREND A LELKE mindennek, ám, mint sok más, úgy már a trend sem a régi. Tisztességes és szélhámos szakemberek hada egyengeti útját. A média és a csúcsgasztronómiai ipar pedig kart-karba öltve siet a fogyasztók újdonság iránti vágyának kielégítésére. Nemzeti konyhák, régiók, eljárások, alapanyagok emeltetnek az égbe majd taszíttatnak a mélybe. Csupán a nép, az istenadta nép a régi még, a maga paraszti, polgári konyhájával, a mozdulataiban őrződött évszázados szokásaival. Persze ettől sem kell elérzékenyülnünk, de a paraszti és polgári konyháról elfeledkezni már meglehetős tudatlanság, vagy sznobizmus.

(tovább…)

Hőmérsékletszabályozás

A GASZTRONÓMIAI trendek többsége továbbra is a helyben termesztett, szezonális, friss nyersanyagok használatát hirdeti. Ez ma a legszalonképesebb irányzat, amivel magunk is mélyen egyetértünk és nagy butaság is lenne mást mondani. Akik ezt valljuk, nagyon modernnek és korszerűnek gondoljuk magunkat, pedig az égvilágon semmi újat nem fedezhetünk fel. Így volt ez már százezer évekkel ezelőtt is, amikor a „nyers” anyagot igyekeztünk úgy átalakítani, hogy még véletlenül se maradjon nyers.

Ekkor, az átalakító technikák színre lépésével, a tűzzel kezdődött el a gasztronómia története is. (tovább…)