BALATONI ÉTTERMEK – Szemestől Füredig

MÚLT HÉTVÉGÉN négy balatoni étteremben is jártunk. Siófok, Szemes, Tihany és Füred voltak a túra állomásai. A pénteki siófoki vacsora után szombaton a Kistücsök, a Ferenc Pince Csárda és az Astoria Étterem és Sörkert következett. Mindhárman a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) résztvevői. Három étterem, három stílus, három átlagon túlmutató étkezési élmény. A három helyben közös, hogy a tulajdonos együtt él az éttermével. Ahogy Csapody Balázs (Kistücsök) mondta a kerthelyiségben: „Ez a nappalim.”

(tovább…)

RÉGMÚLT IDŐK balatoni kertvendéglői

Forrás: mvkkvar.huA KORCSMÁK és kertvendéglők és ezzel együtt a vendéglátás Magyarország szinte egész területén több száz éves múltra tekint vissza. Ennek ismeretében bizonyára sokan meglepődnek a Balaton környékének múltidézésén.

Hazánk ma első számú nyaralóhelye – mint üdülő és vendéglátóhely – ugyanis csak a XIX. század második felében indult fejlődésnek. Akkoriban a tó körül az egyetlen város Keszthely volt és – bár a tavat már a rómaiak is szabályozták – igazi vendéglátásról nem beszélhetünk. Ma a sokak által a térség fővárosának

(tovább…)

OSSOBUCO – Balatonfüreden

Balaton, www.foodandwine.huAZ ELMÚLT HÉT télies időjárását megelőzően, Zaza javaslatára a balatonfüredi Bazsalikom Étteremben ebédeltünk. Szezon előtt (hát még szezon közepén), ugyan milyen is lehet egy balatonifüredi étterem? – tolakodtak elő bennem a megszokott kételyek. Aztán a déli parti Kistücsökre gondolva igyekeztem is ezeket azon nyomban elhessegetni, s tiszta és előítélet mentes elmével betérni az étterembe. Igazán nem tettem rosszul, ráadásul a pincér ossobucot ajánlott.

(tovább…)