Szerző: Csíki Sándor | 2017/01/14 | Amerikai konyha, Gasztronómia történet, magyar konyha
SÜLT FAGYLALT – 2017. januárjában az interneten meglehetősen élénk vitát kavart Benke László (69) néhány videója és egy ezekről szóló, földbedöngölő írás. A videók között „Laci bácsi” meglepetés (ahogy mondja: „szürpríz”) sült fagylaltja még olyanok körében is derültséget váltott ki, akik – érzésem szerint – aligha tudták, hogy miféle desszertet is barkácsol az ország ma (2017) már talán legismertebb szakácsa.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2017/01/13 | étteremkritika, magyar konyha, olasz konyha
TAMA BUDAPEST – Francisck Réka Alíz (Best of Budapest) hívott meg egy csütörtöki estére a Tama Budapest étterembe. A 2016. tavaszán megnyílt helyről nem hallottam még, ami vélhetőleg az én hibám, így aztán azt is meg kellett néznem, hogy merre is van. Kiderült, hogy pont arra, amerre sok más, általam is kedvelt étterem és borbár is. A belváros szívében, a Bazilika közelében, csak éppen a Bajcsy-Zsilinszky úton, a 22. szám alatt. Így már ismerős volt, mert a Tama helyén korábban működő étteremben egyszer már jártam. A Tama azonban meglehetősen más, mint az a korábbi étterem, s belépve, erre nyomban rá is jöhettem.
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2017/01/12 | Bocuse d'Or, magyar konyha
BOCUSE d’OR 2017, LYON – Az idén, január 24-25. között Lyonban sorra kerülő Szakács világversenyen, a Bocuse d’Or döntőjében a bresse-i csirke és a zöldség azok az alapanyagok, amelyekből a versenyzők főznek. A szárnyas mellé mindenki halat várt, ahogy az már szokásos, azonban a hal helyett, nem kis meglepetésre, zöldségekből kell, hogy készüljön majd a versenymunka, ráadásul vegán ételeket kell készíteni, ami csak tovább bonyolítja a helyzetet. A magyar csapatot segítő 3 Michelin-csillagos dán séf, Rasmus Kofoed segítségével azonban végül olyan vegán ételt készítettek, amely Szulló Szabina, a csapat logisztikáért
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2017/01/07 | Japán konyha, kína konyha, Molekuláris gasztronómia, Német konyha, zsidó konyha
UMAMI – Az umami az ötödik íz. Ezt már sokan és régóta tudják (?), ám még többen még csak nem is hallottak róla, amin az előadásaim során újra és újra meglepődöm. Többször is írtam róla, s minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy még az olyan egzaktnak, és tudományosnak gondolható témákban is, mint az umami, mennyi az érzelem az előítélet, az indulat. Mindez azonban csak elsőre meglepő, amire a legklasszikusabb kulináris példám a sajtos hal esete. A legelső ismert szakács és szakácskönyv író egy ókori görög, a szicíliai születésű Mithékosz (i.e. 400 körül). Név szerinti ismertsége az ókor egyik legnagyobb filozófusának, Platónnak köszönhető, aki Gorgias című dialógusában említi meg:
(tovább…)
Szerző: Csíki Sándor | 2017/01/05 | étteremkritika
MÁRGA BISZTRÓ – Megjelent a The New York Times online kiadásának a “52 Places to go in 2017”, azaz “52 hely, ahová el kell menned 2017-ben” című cikke, amelyben a világ számos izgalmas helyszíne közül egyetlen fővárosként Budapestet is beszerkesztették, A Budapestnél szerzőként szereplő hölgy az amerikai születésű Alia Akkam, aki két
(tovább…)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!