ÜDÍTŐITAL TÖRTÉNELEM – Sztár, Traubisoda, Márka, Cola

Sztár narancs (1986)SZTÁR – Az 1960-as évek végén, az új gazdasági mechanizmus meghirdetése (1968) után, már a szeszipar érdeklődése is feltámadt az üdítőital gyártás iránt. A gazdasági nyitással szélesebb lehetőség kínálkozott a nyugattal való együttműködésre is. A Szeszipari Országos Vállalat (SZOV) 1969-ben köt szerződést az holland Naarden International N.V. céggel. Ennek alapján, 1970-ben, a Budapesti Szeszipari Vállalat (Buszesz) Óbudai Szeszgyárában elkezdődik a Sztár üdítőcsalád készítése.

(tovább…)

ÜDÍTŐITAL TÖRTÉNELEM – Bambi, Utas-Üdítő, Hüsi

BambiBAMBI NARANCS – Kovács Eszti 1959-ben énekelte először, Berki Géza dalszerző, és Brandt Iván szövegíró többször is feldolgozott slágerét, a Pancsoló kislány című dalt. A dal refrénje fél évszázad múltán is jól ismert: “Jaj úgy élvezem én a strandot,/ Ottan annyi a szép és jó,/ Annyi vicceset látok, hallok,/ És még Bambi is kapható!” A szénsavas Bambi palackozása 1947-ben, a VIII. kerületi Hazai Szikvízüzemben, a Horváth Mihály téren kezdődött. Az államosítást követően, ez a szikvízüzem, s vele a jogok is, a Fővárosi Ásványvíz és Szikvízüzemhez kerültek. Gyártóhelyét többször is áthelyezték, majd, a kereslet növekedésével, a 60’-as évek elején, a KGST szakosodás szerint a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) gyártott új gépsorokat állítottak be.

(tovább…)

ÜDÍTŐITAL TÖRTÉNELEM – sörbet (sharbat) és kracherli

sörbetSÖRBET – „Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet.” – írta Arany János 1856 nyarán, Szondi két apródja című balladájában. Az arab, perzsa, török közvetítéssel érkező sörbet szó azonban ebben az esetben nem napjaink jóval ismertebb havas-jeges desszertjét (sorbet), hanem a világ legelső üdítőitalát jelöli. A középkori eredetű sörbet (serbet) összezúzott gyümölcsök (citrom, narancs, mangó, ananász, aranyalma, szantál, falsa) zöldfűszerek (menta, etc.), és/vagy virágszirmok (rózsa,

(tovább…)

AZ ELHÍZÁS – és az utolsó vacsora

AMENNYIBEN – hitünk szerint – a művészet képes a valóság leképezésére, az elmúlt évezred utolsó vacsorákat ábrázoló képei érdekes összefüggéseket tárhatnak fel. Ezen az úton haladva, egy hosszabb történelmi periódus azonos témájú festményeinek vizsgálata objektívnek tekinthető eredményeket adhat. Nos, ezt gondolhatta Brian Wansink a Cornell Egyetem Élelmiszer és Minőségellenőrzési Laboratóriumának vezetője, és testvére

(tovább…)