Mauro Elli séfBALATON WINE & GOURMET 2024 2024. szeptember 6-8 között idén is sor került a Balaton Wine&Gourmet fesztiválra Veszprémben. A fesztiválon a balatoni régió több mint 50 étterme és borászata mellett, a látogatók Olaszország gasztronómiai különlegességeibe és borkínálatába betekintést nyerhettek. Az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) budapesti irodájának közreműködésével szervezett olasz részvétel keretében számos bemutatóra és kóstolóra került sor neves olasz szakemberek vezetésével.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb szabású gasztronómiai vállalásaként került megrendezésre a Balaton Wine & Gourmet Veszprémben, ahol a rendezvény meghívott vendégországa Olaszország volt.

 

Mauro Elli vasárnapi ebédje

A záró nap csúcseseménye az a Michelin-csillagos ebéd volt, amelyen Mauro Elli séf káprázatos lombard fogásai mellé a Gabriele Valota enológus által kiválasztott habzó és bor tételsor került kísérőnek. 

Mauro Elli, a Michelin-csillagot 2017 óta minden évben megtartó Il Cantuccio étterem tulajdonosa és séfje, annak ellenére, hogy a világ számos pontján a legkiemeltebb helyeken mélyíthette el szakmai tudását, mégis mindig visszatért Észak-Olaszországba, a Comói-tó környékére, és olyan helyeket emelt a csúcsra, mint például a portofinoi Splendido konyhája. Egészen addig, amíg meg nem nyitotta az Il Cantuccio-t, majd 2021-ben fiával és legkedvesebb tanítványával az Osteria L’Abbicci-t. 

Gabriele Valota enológus, az Assoenologi borászati szövetség szakértője. Az Assoenologi Olaszország legjelentősebb, és a világ egyik legrégibb boraszati szövetsége, ahol Gabriele Valota az Észak-Olaszországi Ifjúsági tagozat koodinátora, valamint fiatal kora ellenére, egész Olaszország területén alkalmazott borászati tanácsadó, akinek elsősorban a klasszikus eljárással készülő pezsgőborok, és az ellenálló szőlőfajták a szakterületei. 

Ezen a napon tehát összefogott Észak-Olaszország egyik legismertebb séfje a hazájában nagy tiszteletnek örvendő fiatal enológussal, és egy ötfogásos parádés ebéd kíséretében mutatták be, milyen is az, amikor a tökéletes étel párosul a hozzá leginkább illő habzóval vagy borral. 

Az ebéd helyszíne

Az ebéd helyszíne

A menükártya

A menükártya

Csíki Sándor, Kitzinger Szonja és Bakcsy Árpád

Csíki Sándor, Kitzinger Szonja és Bakcsy Árpád

Vass Adrienn, Sümegi Noémi, ..., Riedl Annamária

Vass Adrienn, Sümegi Noémi, …, Riedl Annamária

Mantovai sütőtökös gnocchi

Mantovai sütőtökös gnocchi

Nyúl Royal módra

Nyúl Royal módra

Hagyományos "Torta paesana"

Hagyományos „Torta paesana”

 

Akadt számtalan más program is

De nem maradtak szenzáció nélkül a zárónapon a koktélkedvelők sem, ugyanis a rendezvény vendége volt Fabio Bacchi bartender-mester, aki karrierje során a világ legjelentősebb szállodaláncaiban fordult meg, szakmai útját számos rangos nemzetközi díj kísérte, a szaksajtó háromszor választotta meg az Év Bármenedzserévé, valamint elnyerte a Champagne és Anysetier Rendjének lovagi címét is. Saját vállalkozásán keresztül termékfejlesztéssel, valamint támogató és oktató programokkal kapcsolatos vállalati tanácsadást nyújt a szeszesital szektor számára. Ő az alapítója és a szerkesztője a legfontosabb olasz bár-magazinnak, a BarTales Magazine-nak, továbbá az ő neve alatt született meg a Roma Bar Show, a legnagyobb Bar&Beverage kereskedelmi esemény Olaszországban. Fabio Bacchival a rendezvény mindhárom napján találkozhattak az érdeklődők, melyek közül vasárnap a bitterek, és a néhány éve ismét reneszánszát élő vermutok világába, valamint az olasz bárkultúrába kalauzolta el a hallgatókat. 

A fesztivál alkalmából ellátogatott Veszprémbe az Olasz Nemzeti Olívaolaj Kóstoló Szövetség szakértője, Carlotta Pasetto olívaolaj-sommelier is, aki az olasz gasztronómia és a mediterrán diéta egyik legmeghatározóbb alapeleméről, az olívaolajról és annak számos fajtájáról és felhasználásáról tartott nagysikerű előadást.

A sajtpártiaknak kedvezett Bocca Gorumet képviselőjének az előadása a Mercato területén, ahol mindent megtudhattak az olasz sajtokról, sőt, felbontásra került egy hatalmas Parmigiano Reggiano sajt is. 

A rendezvény egyik házigazdája Gianni Annoni volt

A rendezvény egyik házigazdája Gianni Annoni volt

Az olasz vendégszereplés keretében idén új helyszínnel, a „Mercato”-val, vagyis olasz piactérrel bővült a fesztivál, ahol az olasz gasztronómia legjavával várták a közönséget a kiállítók. Az itt felállított színpadon Vágó Piros vezetésével kóstolhattak olasz borokat.  Ugyanitt, mivel még nincs vége a nyárnak, akinek hűsölni támadt kedve, Massimo Turano „gelato” előadásán volt a legjobb helyen, ahol mindent megtudhatott a világhírű olasz fagylaltok elkészítésének kulisszatitkairól, és persze meg is kóstolhatott egy-egy klasszikus és innovatív ízvilágú finomságot is. 

S akit épp elkapott egy kisebb „kajakóma” ennyi kóstoló után, ő megtalálta a számításait Simone Meriggi előadásán, ahol különböző fajta olasz kávékat kóstolhatott, miközben megtudhatta, melyik napszakban melyiket kell fogyasztania ahhoz, hogy észrevétlenül el tudjon vegyülni Olaszországban a helyiek között egy kisebb vagy nagyobb csészével a kezében. 

Gazdag program várta tehát az olasz borok, szeszesitalok és a gasztronómia szerelmeseit az idei Balaton Wine&Gourmet fesztivál záró napján olyan szakértőgárdát felvonultatva, akikkel ritkán találkozni egyszerre, egy közös rendezvényen még Olaszországban is.

(A sajtóanyag felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)