MVI, Kovács László, elnökGUNDEL KÁROLY-DÍJ, 2023 – Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly–díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.

Az Ipartestület a díjazottak nevét minden évben Gundel Károly születésnapján, azaz szeptember 23-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra.

 

Az eddigi díjazottak

  • 2014 – Kalla Kálmán, Hamvas Zoltán és dr. Draveczky Balázs (posztumusz)
  • 2015 – Jakabffy László, Garaczi János és Bíró Lajos
  • 2016 – Vomberg Frigyes és Czubor János (posztumusz)
  • 2017 – Csapody Balázs
  • 2018 – Rosenstein Tibor
  • 2019 – Meskál Tibor, Szulló Szabina és Széll Tamás
  • 2020 – Csizmadia László és Molnár Attila
  • 2021 – Berkes Gyula, Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd
  • 2022 – Borbás Marcsi és Macsinka János

 

Széleskörű szakmai együttműködés

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy a hazai gasztronómiai díjak közül egyedüliként a Gundel-díj adományozása alapszik széleskörű szakmai együttműködésen.A Kitüntetési Bizottság tagjai:

  • a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
  • Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
  • Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  • Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
  • Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége
  • Magyar Éttermi Mesterek Klubja
  • Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság
  • Magyar Bocuse d’Or Akadémia
  • Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete
  • Stílusos Vidéki Éttermiség
  • Pannon Gasztronómiai Akadémia
  • a Gundel család egy képviselője
  • Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  • Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
  • Gundel Étterem

 

A díjazottak – 2023

PINTÉR Katalin – A magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb alakja, pályája kezdete óta elkötelezett híve a turizmus és a gasztronómia ügyének. 1977-ben felszolgálóként kezdett dolgozni a New York (akkor Hungária) Kávéházban. Közben végezte el a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, második diplomáját a Közgazdasági Egyetemen szerezte meg. Később az USA Cornell egyetemen képezte tovább magát, valamint Velencében a Dante Akadémián. 2017-2019 között a Szent István Egyetem élelmiszer szakmérnöki képzésén vett részt. Dolgozott a Duna Intercontinentalban is, ahol üzletvezetőként, majd a Radisson Béke Hotelben PR és Sales managerként tevékenykedett. 2000-ben lett a Gerbeaud ügyvezetője, melynek vezetését 2004-ben saját vállalkozásban vett át. 2009-ben cukrászdát nyitott Tokióban majd 2014-ben Szöulban is. Vezetésével az Onyx Étterem 2011-ben megkapta az első, majd 2018-ban a 2. Michelin csillagot. 2020-tól a Metamorfózissal új időszámítás vette kezdetét az étterem életében. 2015-ben nyitotta meg a cégcsoport a budai Émile Éttermet, ahol a földszinten egy pékség-kávézó (Cacao) is üzemel. A Gerbeaud cégcsoport mára a gasztronómia terén Magyarország egyik legmeghatározóbb családi vállalkozássá nőtte ki magát. Jelenleg is tanít a Corvinus Egyetemen.

Díjai többek között: MATUR-díj (1998.), Pro Turismo díj (2006, 2012.), Jövő Városa díj (2009), Pro Danubio díj (2010), Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2016), Év Vendéglőse (2019), Dining Guide Életműdíj (2022). Az alábbi szervezeteknek tagja: Chaine Egyesület elnök, BGE kuratóriumi tag, MVI, VIMOSZ elnökségi tag.

 

NYÍRI Sándor1980-ban szerzett vendéglátós szakképesítést a Gundel Károly szakiskolában, a Gundel étteremben helyezkedett el szakácsként majd séf helyettesként. Neve 25 éve összeforrt az Arany Kaviár Étteremmel, melynek társtulajdonosa Molnár Attilával együtt. Az étterem 2005-2022 között – 3 év kivételével – minden évben elnyerte a Dining Guide „Magyarország legjobb 10 étterme” díját. Éttermük 2007 óta szerepel a Michelin Guide ajánlott vendéglátóhelyek között. 2019-ben „Az Év borlapja”, 2020-ban „Az év éttermi szervíze” díjat kapta a TOP’10 Étterem Magyarország Dining Guide-tól. A Gault Millau 1 szakács sapka díját 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben megítélték részükre. A Wine Spectator amerikai szaklap 2021-ben egy, majd 2022-ben két poharas elismeréssel díjazta az éttermet. Alapító a MoszkvaTér Bisztróban, ami idén szintén elnyerte a Michelin ajánlást illetve  az Arany Kaviár Gourmet Kft-ben is tulajdonos. Szása elkötelezett az éttermek folyamatos fejlődéséért és az állandó kiváló minőségre való törekvésért. Hivatása legnagyobb örömének tartja, hogy személyesen is hozzájárulhat ahhoz, hogy az étteremben eltöltött idő minden pillanata élmény legyen a vendégek számára. Emellett hivatásának érzi, hogy az étteremben foglalkoztatott szakács, felszolgáló és cukrász tanulók fejlődését személyesen és folyamatosan támogassa.

További elismerései: Év Éttermese díj (Best of Budapest, 2010.), Az év éttermi szervíze díj (2020, Dining Guide), Pro Gastronomia díj (2022). Tagja a Chaine des Rotisseurs Egyesületnek, a Magyar Bocuse d’Or Akadémiának és a Pannon Gasztronómiai Akadémiának.

 

Ünnepélyes díjátadó

A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között 2023. október 15-én, vasárnap 12:00 órakor kerül sor az MVI által szervezett Gálaebéden, a szakma számos meghatározó alakja, valamint a sajtó részvételével Budapesten, a Gundel Étteremben (1146 Budapest, Gundel Károly út 4.)

A gálaebéd házigazdája: Borbás Marcsi, szakmai mentora Bíró Lajos, a sommelier: Fabók Mihály lesz.

  • A Gálaebéd 6 fogásból álló menüsoráról 6 chéf gondoskodik majd.
  • A belépőjegy ára 50.000, MVI-tagoknak 40.000 forint.
  • Jegyigénylés: galaebed@gmail.com és tel.: 20/523-9934.

A gálaebéd szervező bizottsága: Bíró Lajos (executive chef), Kovács László (MVI elnök, La Fiesta Party Service Kft.), Balázs József (Tacuba Café), Bíró Bernadett (MVI főtitkár), Fehér-Kaplár Mónika (MVI rendezvényszervezés)

 

A gálaebéd menüje

Üdvözlő ital: Törley Tokaji Brut pezsgő

Amuse bouche: Moldován Viktor és Wolf András – Gundel Étterem, Budapest

Előétel: Szilvásváradi pisztráng birsalma, mogyoró, zeller (Macsinka János – Macok Bisztró, Eger és Ruprecht László – Páskom 1802 Gasztroműhely, Lajoskomárom) Bor: Budai Chardonnay Selection 2022

Leves: Csorba (Bíró Lajos) Sör: HopTop Brewery

Főétel I: Káposztás kelgombóc (Borbás Marcsi étele, Kerekes Sándor kreatív séf által elkészítve – Vadaskert Vendéglő, Keszthely). Bor: Szekszárdi Merlot Rosé „Niola” 2018 – Dúzsi Tamás Pincéje

Főétel II: Vörösboros kappan, borjúláb, gombák (Macsinka János – Macok Bisztró, Eger, Ruprecht László – Páskom 1802 Gasztroműhely, Lajoskomárom). Bor: Egri Juhász Végtelen Cuvée 2018 – Juhász Testvérek Pincészete

Desszert: Auténtico Nativo Overproof rum, Szilvásgombóc (Moldován Viktor és Wolf András – Gundel Étterem, Budapest) Bor:Tokaji Aszú 6 puttonyos 2019 – Götz Pincészet

Díjátadó koccintáshoz: Kreinbacher Brut Classic pezsgő

 

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)