Gundel leszármazottak találkozójaGUNDEL LESZÁRMAZOTTAK – 3 év kihagyás után, idén ismét megrendezték a Gundel leszármazottak találkozóját. Közel 70 családtag vett részt a 130 éves Gundel Palota falai között, az Erzsébet bálteremben tartott összejövetelen. Angliában, Németországban, Svájcban, Amerikában és Hollandiában is élnek Gundel leszármazottak, így aztán sokfelől érkeztek. 

Az esemény legidősebb résztvevői Mici-néni és az idén 81. éves Gundel János voltak. A vendégeket Polyák Norbert, a Gundel cégvezető igazgatója és Pintér Mariann marketingigazgató köszöntötte.

Az első Gundel-találkozó, 1986-ban szerveződött. A család ezután 1992-ben jött össze újra, ekkor kezdődött a Láng-Lauder–Kalla éra, és az étterem második legendás korszaka. A tehetséges séf, Kalla Kálmán a washingtoni magyar követséget hagyta ott, hogy hazatérésével világhíressé tegye a Gundel konyháját. 2009 óta a Danubius Hotels szállodaláncot is üzemeltető CP Holding a Gundel fő tulajdonosa. A Danubius Hotels üzemeltetése alatt 2019-ben is szerveztek egy nagy családi összejövetelt.

A Gundel étterem 2021 májusában az Eventrend Holdinghoz került hosszútávú üzemeltetésre és jelenleg annak managementje alá tartozik. A konyháért Wolf András corporate séf és a 14,5 év után Japánból hazaköltözött Moldován Viktor executive séffel együtt felelnek. 

Wolf András corporate séf és Moldován Viktor executive séf (Gundel, 2022)

Wolf András corporate séf és Moldován Viktor executive séf (Gundel, 2022)

 

Hazánk egyik leghíresebb, és világszerte is ismert márkaneve a Gundel, amely nemcsak étterem és rendezvényhelyszín, de ikonikus magyar gasztronómiai örökséget is jelent. Éppen ezért a Gundel nemcsak a múlt egy darabja, amire emlékeznünk kell, hanem egy olyan hagyaték, amely ma is él, fejlődik.

„A Család nagyszerű pillanatait szerettük volna méltó módon megünnepelni, mely egy örök emlék marad mindannyiunk számára. Egy fogadás a bálteremben, ahol klasszikusokat is kóstolhattak, összeválogatva a magyar konyha remekeiből- melynek többsége Gundel örökség.” – hangsúlyozta Pintér Mariann. 

Igazán nagy öröm volt a családdal találkozni és beszélgetni kivel mi történt. Az esemény újabb ihletet adott a ház jelenlegi csapatának, hogy méltó módon őrizzék a hagyományokat a modern vendég igényeinek megfelelve. A mai Gundel koncepciója, hogy „Visszanyúltunk a gyökerekhez.” – „A Gundel mindenkié”

Csoportkép.: A Gundel családtagok találkozója 2022-ben

Csoportkép.: A Gundel családtagok találkozója 2022-ben

 

Gundel módra

A cégvezető elmondta: a Gundel hagyomány nemcsak a gasztronómia örökséget ápolja tovább, hanem az üzemeltetésnek fontos szerepe van Gundel Károly híres vendégszeretetét, a ma már feledésbe merült értékes vendéglátás “Gundel módra” tovább vinni, de a mai kor elvárásainak megfelelően. Polyák Norbert nemcsak a múlt sikereiről, hanem a felújított és újra nyitott Gundel stratégiáról is mesélt. Hiszen most különösen fontos az épület fenntartása, fejlesztése és korszerűsítése.

A Gundel-dinasztia ma is élő tagjait örömmel fogadtuk a házban, amely néhányuknak hosszabb-rövidebb ideig az otthona is volt. A híres dinasztia családtagjai emlékeket idéztek fel, rengeteg mosolyt csaltak a fiatalok arcára, mi pedig igazán megható pillanatoknak lehettünk részesei. A világ különbözőpontjairól érkezett vendégek időt tölthettek egymással, újra egy kicsit otthonosan érezve magukat az épület falai között. A legidősebb élő férfi leszármazott, Gundel Károly unokája Gundel János, tele emlékekkel mesélt és mutatta az emeleti bálterem egykori elrendezését.

A legidősebb élő férfi leszármazott, Gundel Károly unokája Gundel János (81)

A legidősebb élő férfi leszármazott, Gundel Károly unokája Gundel János (81) (Gundel, 2022)

 

A legfiatalabb rokonoknak az egykori fotók is felelevenítették a régmúlt hangulatát és a nap fénypontja, hogy most már mindenki felkerült az egykor elkészített családfára. Ifj. Gundel Károly rengeteg családi anekdotát elevenített fel, nemcsak a Gundel Károlyról és az étteremről, hanem olyan leszármazottakról, akik már nem lehetnek velük. A találkozó során számos történet látott napvilágot a családtagok életéről és gasztronómiai kötődésükről. Arról, hogy kötelez-e a név bármire, és vajon készítenek-e otthon, fennmaradt ételeket. Érdekes volt feleleveníteni, hogy a dédnagypapa kulináris öröksége mennyire szerteágazó lett a világban, hiszen a Gundel nevet nemcsak a patinás étterem viseli, hanem számos más vonatkozásban is fennmaradt. 

 

Gundel-palacsinta, Gundel-díj

Elsőként a legendás palacsintát említhetjük, emellett a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a Budapesti Gazdasági Egyetem Gundel Károly terme, a Gundel Károly Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny, a Gundel Károly-díj, a Gundel Károly út is mind az egykori étteremalapítóról kapta a nevét. Aki egyébként soha nem főzött, viszont remekül kóstolt, értett a konyha nyelvén, és a szakácsok motiválásában is a legjobbnak bizonyult. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy 2014-ben a Hungarikum Bizottság Hungarikumnak minősítette az éttermet, Gundel Károly gasztro örökségét, így egyedüliként került a Gundel étterem a gyűjteménybe. 

Szó esett a Farkasréti temetőben lévő Gundel síremlék ápolásáról és megemlékeztek a felmenőiktől, igazán megható pillanatokat élhettünk át.

 

A Gundel-örökség egykor és ma

Az esemény házigazdája Gundel Takács Gábor, Gundel Károly dédunokája volt, aki szintén szívügyének érzi, hogy a híres dinasztia tagjai többször egybegyűlhessenek. A sportriporterként ismert Gundel leszármazott, mindig aktív szerepet vállal az étterem hírnevének ápolásában, s öregbítésében. 

Frenreisz Károly és Gundel Takács Gábor (Gundel, 2022)

Frenreisz Károly és Gundel Takács Gábor (Gundel, 2022)

 

Gundel – Nemzeti 11

Wolf András a Gundel corporate séfje kiemelte, hogy Gundel Károly anno bátran vállalta a magyar konyha megreformálását, a francia konyhával ötvözve, zseniális érzékkel alkalmazta a modern konyhatechnológiákat és ikonikus ételeket hagyott hátra a hazai vendéglátásnak, ezt az örökséget viszik tovább és örögbítik a mai kor emberi számára. Nincs olyan magyar étterem, ahol ne lenne húsleves, gulyásleves somlói galuska, Rákóczi túrós vagy akár a Gundel palacsinta. Ennek következménye, hogy nagyvendéglői szinten csak egy magyar konyha van, és ennek megteremtője Gundel Károly (1883-1956) volt. Az újranyitást megelőzően az volt a kérdés, hogy mit kezdjünk ezzel az örökséggel. A corporate séf szárnyai alatt Moldován Viktor executive séf érkezésével egy olyan ambiciózus konyhafőnöke lett az étteremnek, aki a múlt tiszteletben tartásával képviseli, de modern technológiával elkészítve alaposan jól átgondoltan készíti el a hagyományokhoz kötődő gasztronómiai élményt. 

A Nemzeti 11 ételsorozatuk fogásai között van az egyik magyaros étel emblematikus fogása is, a paprikás csirke. Hiszen ezt minden magyar háztartásban ismerik, és ezt az ételt is Gundel Károlynak köszönhetjük. Eredeti recept szerint elkészítve az étlapon megtalálható a mai formájában, amelynek körete a „könnyű omlós galuska”. Fontos a szezonalitás is, amit az évszakokhoz igazodva változó étlapon követhetünk. A Gundel séfjei, akárcsak Gundel Károly, a hazai kistermelők kiválasztásában is nagyon következetes, célirányosan vásárol húst, zöldséget, sőt libamájat is a kisebb, de megbízhatóan jó minőséget nyújtó beszállítóktól szerzi be. 

 

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)