KADARKA, PORTUGIESER – Elfogadottnak számít, hogy a Kárpát-medence középkori borkultúráját a fehérborok jellemezték. A Villányi borvidéken is újra művelésbe vont, őshonosnak tartott Csókaszőlő (más neveken: Cigányszőlő, Vadfekete szőlő, Rácszőlő, Kökényszőlő) kivételével más kékszőlőt a korabeli források, nem említenek. A csókaszőlő bora meghatározó vörösbor volt egészen a török időkig, a Kadarka feltűnéséig. De, csak addig! A magyar lakosságú Villány és környéke a török hódoltság végére szinte teljesen elnéptelenedett. A győztes nagyharsányi csata (1687) után azonban hamarosan
rác telepesek érkeznek a Délvidékről. A törökök elől menekülő ortodox vallású szerbek, görögök, macedónok (gyűjtőnéven: rácok), már jóval korábban, a 15. századtól terjesztették a vélhetőleg albán (mások szerint kis-ázsiai) eredetű Kadarkát (Cadarca, Gamza, Carca de Minis, Skadarska) és vele a vörösborkészítés hosszú erjesztésű, balkáni típusú technológiáját. Ezek után már nem meglepő, hogy a kadarka megjelenése az ország más területeihez hasonlóan Villányban is a rácokhoz kötődik. Nagyjából így tudjuk, így vált ismertté.
A Blauer Portugieser Villányban
A legkésőbb az 1690-es évektől kialakuló vörösbor kultúra kiteljesedése és korszerűsödése már egy újabb népcsoport, az 1745-től egyre növekvő számban itt élő dunai-németek szakértelmét és szorgalmát dicséri. Ahogy a rácok nevéhez a kadarka, úgy a németek nevéhez a Blauer Portugieser kötődik. Elterjedési területén rokon értelmű elnevezések sokasága igazolja népszerűségét, úgymint az Azul, a Badener, Blauer Oporto, Bonnette, Bourgounder, Cerna Kraljevina, Feslauer, Garidelia, Imbrina, Kraljevina crvena, Kraljvina, Moravna Oporto, Plant de Poro, Portugais bleu, Portugalika, Portugaljka, Portougalsky siny, Raisin des roses, Skore cerne, Vöslauer, vagy akár a Weslau és az elnevezések sorát még hosszan lehetne folytatni.
Osztrák-magyar, vagy portugál?
Johann Graf von Fries (1719 –1785)
A Portugiesert a „Deutsches Weininstitut“ (DWI) inkább tartja szlovén-osztrák-magyar eredetűnek, mint portugálnak, amire a legtöbb nyelvben a neve is utal. A DWI szerint: „a Blue Portugieser a mai Északkelet-Szlovénia területéről származik. A Portugieser Ausztrián keresztül (18.század) érkezett Németországba (19.század). A feltételezések szerint Ausztria-Magyarországról származó Portugieserek fajtafenntartását Johann Philipp Bronner vette át. A fajta már a 19. században kiszorított sok régi szőlőállományt. A Julius Kühn Intézet legújabb eredményei szerint Blaue Zimmettraube és Grüner Silvaner a Blauer Portugieser szülei. Az egyik nagyszülő a Blaue Gänsfüßer.” Az előbbieket megerősíti, hogy ezt a Portugáliában ma már ismeretlen szőlőfajtát a svájci bankárcsaládból származó, a hadsereg ellátásáért is felelős Johann von Fries gróf (1719-1785) – állítólag portugáliai ügynöke tanácsára(?) – az 1770-es években telepíttette Bécs környéki, bad vöslau-i birtokára, ahogy azt Johann Baumann 1856-ban leírja. Franz Langwieser alsó-ausztriai helytörténész 1953-ban a Schwadorf Heimatbuch-ban „A bor” című fejezetben ezt írta: „Gróf von Fries különböző országokban, így Portugáliában is osztrák nagykövet volt. Vöslaui birtokán voltak szőlőültetvényei. 1770 vagy 1780 körül külföldről hozott fajtákat Vöslauba, és elültette őket a szőlőjébe.”
A fajta Vöslau, Baden, Sooß és Gainfarn szőlőtermesztő közösségeiben gyorsan elterjedt, és Portugieser néven kezdték nevezni. 1856-ban Johann Baumgartner bortermelő és gumpoldskircheni szőlőbirtokos (és polgármester) azt írta, hogy Fries gróf portugiesert importált Portóból, és évente több mint 300 000 portugál szőlőt szállított Németország nyugati felébe és Stájerországba. Josef Loeschnig (1872-1949) tartományi gyümölcstermesztési felügyelő szerint, Fries gróf 1770 és 1780 között ültetett először a Blauer Portugieser szőlőt a vöslaui birtokán.
A Portugieser első ismert írásos említése 1828-ból származik. Joseph Franz Freiherr von Jacquin (1766-1839) beszámolóját idézve:
„A burgundi szőlők mellett két másik szőlőfajta is találhat a Badner szőlőültetvényekben, nevezetesen az édesebb Portugieser, amely szintén szőlőértékesítésre szolgál és az úgynevezett Blauen Fränker. ” (1828)
A Portugieser szülőföldje – Alsó-Stájerország
A legújabb kutatások szerint a Kékfrankossal genetikailag közeli rokonságban álló Portugieser a Blaue Zimmettraube × Zöldszilváni kereszteződése és a legújabb feltételezések szerint (mint fentebb is írtuk), „a mai „Blauer Portugieser” és a „Blaufränkisch” bölcsője Alsó-Stájerországban (ma Szlovénia) található.”
Portugieser – Kik vitték Villányba és mikor?
A dunai-németekkel érkezett – vághatnánk rá a szokásos választ. Regényes a kép, ahogy az új hazát választók szemükben optimizmussal, kezükben a Portugieser vesszőivel Ulmtól Mohácsig tutajoznak, de, akár egy szépasszony születési éve körül, úgy itt sincs minden rendben.
Stefan Jäger, Der grosse Schwabenzug (részlet)
A kétely alátámasztásához elegendő tudnunk, hogy a Villányba történő első német betelepülések valamikor 1745 táján kezdődtek és egészen az 1770-es évekig tartottak. A Villány melletti termékeny Mohácsi-síkságra persze érkeztek korábban is, mint például Bock József ősei (Lippó, 1734), de a többség a század közepétől mint Jekl Béla ősei (1756).
Az első Blauer Portugieser ültetvényt azonban ettől számítva csupán évtizedekkel később, 1772-ben telepítteti Johann Graf von Fries a Bécstől harminc kilométerre fekvő alsó-ausztriai Bad Vöslauban. Kételyünket még tovább erősíti, hogy a Portugieser Ausztriából (Bad Vöslau) német földre csupán 1840 körül, bizonyos Johann Philipp Bronner német gyógyszerész és oltványiskola tulajdonos közvetítésével jut el. E néhány évszám egybevetése alapján a Blauer Portugieser nem lehetett az „első telepesek“ által Villány környékére behozott szőlő. Mindezek után a kérdés továbbra is kérdés marad: mikor érkezett a Portugieser Villányba és az ország más részeibe?
1856 – Gazdasági Lapok, 1856: az Oportóról azt írja, hogy „igen jó bort ád”.
1859 – Gyürky Antal (szerk.): Borászati Lapok 1859; A bortermesztésnél mikor kell a mennyiségre, és mikor a minémüségre tekinteniVogel Lajos, orvostól,
„A ménesi, budai, egri, gyöngyösi, szegszárdi, pécsi sat. hegyeken, hol vörös bort termesztenek, a kadarka áll első helyen még néhány kék fajjal, és az bizonyos, hogy a kadarka jó bort ád s meglehetősen is terem. Azonban valljon nem lehetne-e még a bor jóságát itt is fokozni s a termést szaporítani? Például a nádor szőlő leve oly fekete, mint a tinta; e mellett jól is terem; az oportó meglehetős bort ád, és e mellett igen bőven terem; a fekete muskatály fajok pedig igen kellemetes zamatot adnak a bornak, minélfogva ha a vörösbort termő hegyeken a kadarkával bizonyos arányban mivelnénk ezen fajokat, mennyit nyerne a bor jellemében ? t. i. a bor zamatosabb, szine sötétebb, s a termés sokkal bővebb lenne.”
A kék oporto szőlő, mint igen bőven termő faj, mindinkább kezd hazánkban szaporodni. Ezen faj nem csak hogy igen bőven terem, de korán is hoz gyümölcsöt, e mellett pedig a földben se igen válogató.
1891 – A Gyümölcskertész, 1891. évi számában (ahogy 1858-ban is) az Oportó a csemegeszőlő fajták között kerül említésre.
Miután a legkorábbi csemegeszőlőfajokkal megismerkedtünk, áttérhetünk a középérésű jelesebb fajok megismertetésére. Augusztusban s szeptember első felében érők: A kék oporto. (Előfordul blauer Portugieser és Portugais bleu hasonnevek alatt is.) Növése elég erős, nagy, tömött, vállas fürtökkel s hosszúkás nagy kék bogyókkal. Csapos fejmetszés, avagy alacsony csapos czombmetszés mellett bőven terem; talajban nem válogat s a meszes, márgás talajban is kitünően díszlik. Már augusztus közepére Budán, augusztus végére pedig mindenütt jól megérik. Vékonyhéjú bogyói miatt a hosszabb szállítást nem jól állja; de nagy városok mellett nagyon szépen jövedelmez.
1893 – Kecskeméti nagy képes naptár, 1893:
„Oportó. Csemege és veres borszöllő. Hasonnevei – Kék portugizi, Blauer Portugieser, Blauer Festlauertraube, Früher blauer Portugieser, Oportorebe, Mamrovna rana, Rana módra kraljevina stb. Származása Portugália, általában Európa bortermelővidékein el van terjedve.”
1900 – A Pallas nagy lexikona, 18. kötet: II. pótkötet, K-Z (1900) szerint:
„Oportó, hazánkban a kék kadarka után a legelterjedtebb vörös bort adó szőllőfajta, melyet állítólag Portugáliából vittek be Ausztriába, ahol különösen Vöslau környékén terjedt el (német neve: Blauer Portugieser); Ausztriából került azután az Oportó hazánkba. Egyike a legbujább növésű, szép nagylevelü fajtáknak. Fürtje nagy, tömött ; bogyói középnagyok, gömbölyűek, sötét-kékek, hamvasak ; bora sötét es sima. Korán érik ős bőven terem; legjobban szereti a rövid csapos fejművelést. Egyik sajátsága az Oportónak, hogy levelei néha már a nyár folyamán gyönyörű vörös szint vesznek fel.”
1898 – Landwirtschaftlichen Lehranstalt, Medgyes, 1898, is a csemegeszőlők (Tafeltrauben) közt szerepelteti a Portugiesert.
Csíki Sándor♣
- Köszönöm, ha elolvastátok! Látogassátok meg a blogot máskor is! Ha tetszett, lájkoljatok!
- Egyébként más témákban is érdemes a blogon kutakodni. A profik is használják és igazuk van. Ettől profik! A facebook oldalamon is nagyon sok kép található és az instagramon is!
- Kövessetek és a haza fényre derül!
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!