OLYMPUS DIGITAL CAMERAMÁD – A nemzetközi borversenyek bírálói legalább ugyanolyan érdeklődéssel várják a kóstolás után szokásos különböző programokat, mint magát a borokkal történő szakértői ismerkedést, különösen akkor, amikor olyan helyszínről van szó, amely ugyan legendás borturisztikai célpontnak számít, mégis minden egyes oda látogatáskor tud újabb felfedezni valót kínálni a vendégeinek.

A már bő két évtizedes múlttal büszkélkedő VinAgora népes bormezőnyének idei megmérettetésére Tarcalon, a kellemes helyszínként szolgált Andrássy Rezidencia Wine & Spa szállodában került sor, ahonnan a zsűritagok délutánonként több alkalommal is útra keltek, hogy borászati és gasztronómiai élményeiket tovább gazdagíthassák. Az egyik úti célként a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely szolgált, amelyről ezeken az oldalakon a megnyitásakor, vagyis éppen majd három éve lehetett olvasni, többek között azt, hogy

„… szép arcát mutatta. Ez az étterem ma Bib Gourmand színvonal, talán még több is lehet, ha van kitartás hozzá” (Gusteau- Tokaj-Hegyalja, Mád/Csíki Sándor).

Ha a Gault Millau ez évi toplistáját , az elért 14 pontot nézzük,  akkor a jelek szerint volt, és arról, hogy ez megérdemelt, illetve a magas színvonal megerősítéséről nemcsak a saját személyes benyomások tanúskodnak, hanem  az asztaltársak lelkesedése is. (Ők a latinos értékvilágot képviselték és ennek megfelelően nem nagyon tartózkodtak érzelmeik kinyilvánítástól.)

A menülap (Gusteau, Mád)

A különleges falatokból összeállt menü elfogyasztását kiválóan alapozta meg az a Betsek és a Szent Tamás dűlőkből származó két száraz bor, amelyet Szepsy István társaságában lehetett elfogyasztani, miközben igyekezett vendégeit bevezetni a tokaji termőhelyi adottságok részleteibe.

Mint az étlapon látni, a 16 ételkreáció mellé 8 bor került, többnyire megfelelő, illetve egyes esetekben egészen kiváló párosítást alkotva. A fogások közül az alábbiak nyerték el leginkább szűkebb környezetem tetszését: a) paradicsom paradicsom hátán, b) konfitált fogas vaníliás paradicsomraguval, c) kecskesajt créme brulée.

A szép este jó hangulatát tovább fokozhatta volna, hogy ha a vacsorával egy időben játszott Uruguay-Costa Rica vb-meccsen az előbbiek nyernek, ugyanis az egyik zsűritag onnan érkezett.

A vele szolidáris asztaltársaság azonban azzal vigasztalta, hogy előző nap a spanyolok is rendesen kikaptak, viszont az ottani illetőségű és egész nap búslakodó kollégájával az  ízek kavalkádja teljesen elfelejtette szomorúságát.

Gusteau4

Kecskesajt créme brulée (Gusteau, Mád)

Írta, a blog vendégszerzője: Dr. Kosárka József