AZ ÉV BORTERMELŐJE 2013 díj nyertese, mint az már december eleje óta az érdeklődők előtt ismert, Gálné Dignisz Éva lett. Mint a Magyar Bor Akadémia honlapján áll: „Az Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Ebben az évben is pazar gálaebéddel és elegáns programmal tesszük emlékezetessé ezt a napot a vendégeknek és a díjazott borász kollégának. Az ünnepi program során, a korábbi évekhez hasonlóan, az ebéd megálmodásában és elkészítésében a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei vállalták a közreműködést, melynek köszönhetően különleges ételkínálat várja a vendégeket.”

Nos, egy ilyen nagyszabású, a hazai borászok és borszerető közönség előtt magas presztízsű gálaebéd előkészületeinek szokásos és megszokott része már a kezdetektől a tervezett ételek kóstolása, borral összekóstolása.

Az Év Bortermelője gálaebéd közönsége 2013-ban

  • Idén (2014), a korábbi évekhez hasonlóan, a Gálaebéd a Corinthia Hotel Budapest Báltermében és Valletta különtermében kerül megrendezésre, ezért aztán a január 20-án délelőtt tartott kóstolásra is a Corinthia-ban került sor.

A gálaebéd ételeit 2014-ben készítik:

  • Ádám Csaba tulajdonos-chef, Olimpia Étterem, Budapest
  • Bolyki Péter chef, Corinthia Hotel Budapest,
  • Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem, Budapest,
  • Horváth Szilveszter chef, La Mareda Étterem, Győr,
  • Pesti István chef, Rácz Ferenc chef, Budavári Fortuna Étterem.

Az előkóstolás képei, a menü

A Corinthia Hotelben lezajlott előkóstolás fotóinak egy részét Bakos Zoltán, a hazai borvidékek és borászok ihletett megörökítője készítette a kérésemre, kizárólag a FOOD&WINE részére, amiért külön köszönet illeti.

Az Év Bortermmelője 2013 öt jelöltje: Bolyki János, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva és Heimann Zoltán

A rendezvény a szálló Báltermében állófogadással kezdődik. Ennek során vendégeink apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik a verseny döntőjében szereplő 5 borász borait. Az első felvonás borai és koktél falatkái:

  • Csirkemell filé chorizo kolbásszal
  • Bolyki Meta Téma 2011
  • Bolyki Merlot 2011
  • Mini lángos füstölt pisztránggal
  • Borbély Kéknyelű Selection 2012
  • Borbély „Karós” Olasz rizling 2012
  • Tete de Moine sajt birsalmával és ropogóssal
  • Dúzsi Pentaton Szekszárdi cuvée 2009
  • Dúzsi Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2013
  • Almás-tormás csülök leveles tésztában
  • Gál Kunsági Ezerjó 2013
  • Gál Szigetújfalui Kékfrankos Rosé 2013
  • Gál Balaton-felvidéki Cabernet sauvignon 2011
  • Serrano sonkás madeleine
  • Heimann Merlot 2012
  • Heimann Birtokbor 2011

A képen: Csizmadia András, Konyári János, Nyikos István, (Fotó: Bakos Zoltán)

Az ültetett formában bonyolított ebéd négy fogása az „Év Bortermelője” boraira komponálva, amit a Magyar Bor Akadémia tagjai kóstoltak a rendezvény helyszínén, leszámítva az előételt, amit Győrffy Árpád séf betegsége miatt, csak néhány nappal később kóstolhattunk meg az Aranykaviár Étteremben.

Az előétel kóstolója az Aranykaviárban Győrffy Árpád séffel (áll) és dr. Zilai Zoltánnal, a Magyar Bor Akadémia főtitkárával (hátul) (Fotó: Csíki Sándor)

Az előétel kóstolója az Aranykaviárban Győrffy Árpád séffel (áll) , dr. Zilai Zoltánnal, a Magyar Bor Akadémia főtitkárával (balra, hátul) és Kovács Lászlóval a magyar vendéglátók Ipartestülete elnökével, La Fiesta Party service  (Jobbra) (Fotó: Csíki Sándor)

  • Előétel: Tejszín-dús kecskesajt turbolya esszenciával, köré édeskömény költemény (Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem, Budapest)
  • Bor: Gál Szigetújfalusi Olasz rizling 2013

Tejszín-dús kecskesajt turbolya esszenciával, köré édeskömény költemény (Fotó: Csíki Sándor)

  • Leves fogás: Forró kacsa-infúzió mellé kacsa melle, mája és gránátalmás csatni (Horváth Szilveszter chef, La Maréda Étterem, Győr)
  • Bor: Gál Szent Márton Rosé 2013

Forró kacsa-infúzió mellé kacsa melle, mája és gránátalmás csatni (Fotó: Bakos Zoltán)

  • Hal fogás: Tőkehalfilé gesztenyehab ágyon gyöngybab koszorúban (Pesti István chef, Egykettő BistroPub)
  • Bor: Gál Balaton-felvidéki Chardonnay Barrique 2011

Tőkehalfilé gesztenyehab ágyon gyöngybab koszorúban (Fotó: Csíki Sándor, iOS)

  • Pecsenye fogás: Rózsásra sült szarvas derék tarka cékla kavalkáddal gombás rizsropogóssal (Ádám Csaba tulajdonos-chef, Olimpia Étterem – Rácz Ferenc chef, Budavári Fortuna Étterem )
  • Bor: Gál Szigetújfalui Kékfrankos 2011

Készül a szarvas bélszín (Fotó: Bakos Zoltán)

A szarvashoz készülő céklatorta (Fotó: Bakos Zoltán)

Ádám Csaba tulajdonos-chef, Olimpia Étterem, a céklatortával (Fotó: Bakos Zoltán)

Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok a bálteremben kerülnek felszolgálásra. A desszertek: Tonka crème brûlée, Pisztáciás málnás macaron, Opera szelet, Panna cotta, Csokoládé krém, Sárgabarackos profiterol, Sült citromos tortácska, Csokoládés- málnás szelet, Sajttorta, Epres krém, Mandulás-szilvás kosár, Fehér csokoládé krém mangóval, Meggyes Clafouti.

  • Az ételeket kóstolva, az elmúlt öt év talán legelegánsabb fogásaira számíthatnak azok, akik a gálaebéden 2014. február 2-án részt vesznek. További részletek a magyar Bor Akadémia oldalán olvashatók.

Csíki Sándor♣